Nyugodt álom

Segítség, nem megy az alvás! (x)

Bizonyos élethelyzetekben a szervezetünk mintha hirtelen egyik pillanatról a másikra „elfelejtené”, hogyan kell elaludni vagy éppenséggel jól aludni. Átmeneti alvászavart válthat ki, ha például elutazunk, esetleg új lakásba költözünk – utóbbi történt Sárival is.


Új otthon, új problémák?

„Onnantól, hogy beköltöztünk az új lakásunkba, egyszerűen képtelen voltam kialudni magamat – kezdte történetét Sári, 32 éves grafikus. – Este nehezen jött álom a szememre, az éjszaka folyamán gyakran felriadtam, és legtöbbször már kora hajnalban, jóval az ébresztőóra csörgése előtt kipattantak a szemeim. Eleinte ezt az egészet ráfogtam a költözködés és berendezkedés körüli izgalmakra. Azzal biztattam magam, hogy idővel úgyis minden visszatér a régi kerékvágásba. De hiába került helyére az összes holmi az új lakásban, én továbbra sem tudtam rendesen kipihenni magam. Reggelente ugyanúgy fáradtan keltem, hogy aztán egész nap csak kóvályogjak, mint egy holdkóros, és nehezen tudtam koncentrálni is. Rájöttem, ez így nem mehet tovább. Segítségre volt szükségem” – mesélte Sári.

Az alvászavar csapdája

Sári története lehet, hogy sokak számára ismerős, az övéhez hasonló alvászavarok ugyanis könnyen kialakulhatnak, ha az életünkben valamilyen fontosabb változás következik be. Nemcsak egy új lakás, de egy új munkahely, párkapcsolat vagy valamilyen rendkívüli esemény is összezavarhatja az ember alvásritmusát. A régi rend sokszor éppen azért nem tud helyreállni, mert több, kialvatlanul végigszenvedett nap után az ember érthető módon elkezdhet amiatt nyugtalankodni, hogy mi lesz, ha megint nem tud rendesen aludni… Könnyen kialakulhat egyfajta ördögi kör, amiből nem biztos, hogy segítség nélkül is ki lehet törni.

Vény nélkül kapható gyógyszer

 

Segítség a természet patikájából

Sári okosan felismerte a problémát, és végül egy növényi gyógyszert, a Sedacur forte tablettát hívta segítségül.  A három gyógynövény, a valeriána, a komló és a citromfűlevél hatóanyagait tartalmazó Sedacur forte jó választásnak bizonyult. A valeriána és a komló segítik az elalvást, a citromfűlevél pedig enyhíti az ideges eredetű testi panaszokat. Míg egy szintetikus hatóanyagú altatószernél fennáll az esetleges hozzászokás veszélye, addig a gyógynövényekre mindez nem jellemző.  A Sedacur forte nem befolyásolja más gyógyszerek hatását, sem pedig a nappali közérzetet, ezért hosszabb távú kezelésre is alkalmas. Nem okoz másnaposságot, nem befolyásolja a koncentrációs képességet. Éjszaka altatóként, nappal nyugtatóként alkalmazható.

 

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL

OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT,

GYÓGYSZERÉSZÉT!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top