Olimpia 2016

Három arany után békülne Hosszú Katinkával Gyárfás Tamás

Hosszú Katinka és a Magyar Úszó Szövetség elnöke egy ideje már elég rossz viszonyban vannak, most azonban Gyárfás Tamás is fejet hajt Katinka olimpiai teljesítménye előtt.

Békülne Hosszú Katinkáékkal Gyárfás Tamás, az úszószövetség elnöke, és Hargitay András, az úszók szövetségi kapitánya, pedig tavaly december óta elég hűvös volt a viszony a sportoló és a szövetség vezetése között.

A Blikk szerint ennek tudható be az is, hogy Gyárfás, aki a világeseményeken rendszeresen kérte korábban, hogy a magyar sportolóknak érmet adhasson át, Rióban egyszer sem volt ott a pódiumnál, amikor Hosszú átvehette a 400 és 200 méter vegyes és 100 méteres hátúszás első helyéért járó medált és a 200 méter hát ezüstjénél sem.

Most azonban a Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának azt mondta Gyárfás, hogy meghajol Katinka előtt, és szeretne új fejezetet kezdeni kettejük kapcsolatában. Hargitay András is arról beszélt, hogy szeretne mindent megtenni, hogy végre visszatérjenek a normális kerékvágásba.

  Hírek, érdekességek, interjúk, fotósorozatok a 2016-os olimpiáról az NLCafén.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése