Olimpia 2016

Olimpia 2016: horror volt Kozák Danuta első futama

Kozák Danuta ma sporttörténelmet írt, ő az első magyar kenus, aki négy olimpiai arannyal büszkélkedhet. Betegsége ellenére két aranynál tart eddig Rióban.

Mai aranyérmes eredményével Kozák Danuta lett minden idők legeredményesebb magyar kajakosa. Az őt rohamozó újságíróktól tudta meg, hogy az övé ötszázadik magyar érem és a 175. arany az olimpiai érmek sorában. Erre csak annyit mondott: Jeee!

A versenyről kérdező újságíróknak elmondta, nem számított ilyen fölényes győzelemre, arra készült, hogy az utolsó centiig küzdenie kell majd, mint párosban.

Olimpia 2016: horror volt Kozák Danuta első futama

Szerintem az a normális, ha az ember kihajtja magát. Örülök, hogy meg tudtam azt csinálni, amit gyakoroltunk. Boldog vagyok, most már itt voltam teljes szívvel-lélekkel.” 

Az egészségi állapota után érdeklődőknek azt mondta, hogy már teljesen jól van, a hétfői vízre szállás volt a legnehezebb.  

Teljesen rendben vagyok. Horror volt az első délelőtti futam, visszagondolva, mintha álmodtam volna az egészet. De napról napra egyre jobban voltam, most már tényleg azt tudom mondani, hogy 110 százalékban itt vagyok!

Kozák Danuta pénteken 14:37-kor a női kajak négyes selejtező futamán áll rajthoz a riói olimpián.

Hírek, érdekességek, interjúk, fotósorozatok a 2016-os olimpiáról az NLCafén

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top