Olimpia 2016

Olimpia 2016: ez a sajtburesz nem lenne Kenderesi kedvence

A riói olimpiai parkban a londonihoz képest eléggé korlátozott az ételkínálat. De amit a sajtburgerek és a csirkés szendvicsek terén kínálnak, az botrányos.

Brazíliában kétszer kell sorban állni, ha ételt vagy italt vásárol az ember: először a fizetéskor, utána pedig az átvételkor. Már ez is okoz kisebb bosszúságot, de az is, hogy nem bőséges a választék az olimpiai létesítményekben. Van tészta, pizza, lehet venni pattogatott kukoricát, valamint két, elsőre jól hangzó, látványra és ízre viszont már nem túl kellemes szendvicset: csirkéset és sajtburgert.

Olimpia 2016: ez a sajtburesz nem lenne Kenderesi kedvence

Már az is lehangoló, hogy nem friss termékekről, hanem előre csomagoltakról van szó, ráadásul olyan hosszú lejárati idővel, hogy biztosak lehetünk abban, tartósítószer is bőven van bennük.

Olimpia 2016: ez a sajtburesz nem lenne Kenderesi kedvence

A csirkés a kisebb és az olcsóbb, 15 reál, vagyis nagyjából 1400 forint. A hús kicsi, a zsömle fűrészporízű, de hogy ne legyen olyan száraz, egy kis sajtkrémet is kentek bele, ám ez sem segít.

A 18 reálba kerülő sajtburgertől is többet várna az éhes szurkoló a neve alapján. A hús nagyobb, de szikkadtabb, és mindössze két kis szelet sajtot csempésztek be a szezámmagos zsömlék közé.

Hírek, érdekességek, interjúk, fotósorozatok a 2016-os Olimpiáról az NLCafén.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top