Öltözködjünk

Mennyből az angyal – karácsonyi ékszerkiállítás

Az ékszert, tárgynak és jelnek kell egyszerre tekintenünk. Szorosan kapcsolódik emberi testhez, intim módon, érzelmi szálakkal kötődik viselőjéhez. Csak azok a tárgyak, ékszerek, váltanak ki erős érzelmi kötődést, melyek hosszú időn keresztül változatlan értékekkel bírnak.

Az ékszerek ki nem mondott szavak, fogalmak, kommunikációs eszközök. Például a fülnek, mint kiálló testrésznek a díszítése szinte minden kultúrában hangsúlyos szerepet kap, hiszen a benne, rajta lévő ékszer együtt kommunikál az arccal. Versenyt villog a szemmel, megcsörrentése nyomatékot ad a szónak.

A zambézi négerek vállukig nyújtják, Kaledóniában pedig a bennszülöttek fülükbe akasztva hordják eszközeiket. A test nyílásait ajánlatos mágikus erejű tárgyakkal, orrbavalóval, fülbevalóval elzárni a rossz szellemek elől. Megközelíthetetlenné tenni egy-egy mágikus tárggyal, ami lehetőleg csilingel, mert a démonok köztudottan rettegnek a hangos, villogó tárgyaktól. Egyiptomban a fülbevaló férfi méltóságjelvény volt. A hindu hadvezéreknek, főrangúaknak is méretes függő csüngött a fülében. A i.u. első évezredben készült kínai ábrázolásokon csak az istenségek fülét ékítette ékszer. Nem lehet nem észrevenni a zord hajóskapitány arany fülkarikáját, amit csak az érdemelt ki, aki már áthaladt az egyenlítőn.

Az ékszer tehát beszél, jelöl, díszít. Sokszor láthatatlanul hordott, soha le nem vett ékesség, erős tartalommal van megtöltve. Ragaszkodunk hozzá, kapaszkodunk belé, hiszünk benne. Lehet ajándéktárgy, mely emlékeztet valakire, valamire. Erősíti az emberi kapcsolatokat, a családi összetartást.

 Nézd meg az ékszereket képgalériánkban! »

A keresztény hitvilágban az ajándékozás egyik legszebb hagyományos alkalma a Karácsony, Jézus Krisztus születésének ünnepe. A karácsonyfa körül felcsendülnek a karácsonyi dalok, melyek családi meghittség, összetartozás szimbólumai. Mennyből az angyal címet választotta mottójának a Sterling ékszergaléria is. A karácsonyi kiállításon olyan design ékszereket láthat, vásárolhat az érdeklődő, melyek rendelkeznek olyan egyedi tartalommal, mondanivalóval, amik által a karácsonyfa alá téve valódi meglepetéssé válnak.

A kiállítás megnyitója: 2008. december 3. 18 óra

Résztvevő alkotók: Ádám Krisztián, Krámli Magdolna, Dávid Attila Norbert, Abaffy Klára, Balogh Viktória, Bodor Bernadett, Fördős Bence, Gaal Gyöngyvér, Gera Noémi, Jermakov Katalin, Kaintz Regina, Kecskés Orsolya, Király Fanni, Marosi László, Péter Vladimir, George Radic, Stomfai Krisztina, Tóth Zoltán, Varga Viktor, Vékony Fanni

A tárlat 2009 január 5-ig tekinthető meg a Sterling ékszergalériában.

Cím: 1092 Budapest, Ráday utca 31.

Nyitva: H-P.: 12h-20h, Sz.: 10h-14h

Telefon.: 061/323-0037, www.sterling-galeria.hu

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top