Öltözködjünk

Kipakoltuk Zimány Linda gardróbját!

Sorozatunkban ismert nők ruhásszekrényébe kukkantunk be, hogy bemutassuk kedvenc holmijaikat. Idén elsőként Zimány Linda gardróbját szemrevételeztük, és mi tagadás, volt miből válogatni.

A felújított körúti polgári lakás egyik szobája maga a gardrób, amelyben sorban állnak a vállfás akasztók, az egyik sarokban dobozok tornyosulnak, körös-körül táskák, cipők, három lépéssel távolabb kisebb kesztyűkupac. „És ezek csak a téli holmik!” – mosolyog tágra nyílt szemünk láttán vendéglátónk. Pedig ha belegondolunk, nincs mit csodálkozni a hatalmas ruhamennyiségen, amelyet Linda nem is tud számokban kifejezni.

Kukkants bele
Csomor Csilla gardróbjába »
• Soma Mamagésa gardróbjába »

Tizennégy éves kora óta reflektorfényben él, számtalanszor volt divat-, fotó- és hajmodell, úgyhogy a divat szinte a lételemévé vált. „A szponzorok ritkán tudnak olyan ruhát adni, hogy az mindenhova jó legyen. Ez itt mind-mind saját” – mutat körbe. Mivel rendszeresen meg kell jelennie különböző eseményeken, a ruhatárában is megtalálható a farmertől kezdve a koktélruhán át a bundáig minden. Tudtunk miből válogatni!

 
Elnézve a rengeteg kabátot, felsőt, kesztyűt, táskát, cipőt, el sem hinnénk, hogy imádja a melegítőket. „Itthon egész nap melegítőben nyomulok. De nem ám így, ahogy most, hanem trehány módon össze nem illő felsőben és nadrágban. Fúú, van most egy kedvenc pulcsim, amit a Madonna-koncerten vettem, és természetesen Madonna van rajta. Le sem veszem magamról, az most a kedvenc.”

A huszonéves egyetemista lányok nagy részéhez hasonlóan rohangászós öltözetnek a farmer-póló válik be a legjobban, megbolondítva a védjegyévé vált kesztyűvel vagy egy kendővel. „Rengeteg kesztyűm van. Mivel egyke vagyok, ezért sajnos a testvérekkel való ruhacserélgetés kimaradt az életemből, de a barátnőim is mindig kölcsönkérik a holmijaimat, és azokat nem biztos, hogy viszontlátom.”

Linda Dukai Reginával és Bódi Sylvivel karöltve divattervezőként is kipróbálta magát. A Sugarbird márkanév alatt lehetőséget kaptak, hogy megtervezzék saját kollekciójukat, amelyet Covergirls néven mutattak be. A kollekciónak akkora sikere volt, hogy tavasszal lesz folytatás is. „Hihetetlen sikere volt, vidéken úgy vitték, mint a cukrot. Most állandóan divatlapokat bújok, folyamatosan tervezek. Természetesen nem maradunk szakmai segítség nélkül. A kivitelező Párizsban végzett magyar tervező, Jagasics V. Csonka Hedvig.”

Egy-egy elegánsabb eseményre előkerül a bunda is, de Linda akár farmerrel, lazábban is felveszi a hosszú, hófehér darabot. Az ízlése egyébként sokat változott az elmúlt időben. „Régebben a színes-mintás darabokat szerettem. Most meg anyukám nem érti, minek kell megvennem a századik szürke vagy fekete holmit. Ez most egy ilyen periódus, ami biztos változik majd idővel” – mondja. Ami viszont garantáltan nem fog változni, az a táskák iránti végzetes szenvedélye. „Ha választanom kellene, hogy cipő vagy táska, akkor egyértelműen táska! Persze van mindenféle színű és fajtájú cipőm, de a táska a női önkifejezés eszköze, és sosem elég belőle.”

„Ez volt a szilveszteri ruhám – mondja, miközben a Váradi Csaba tervezte fekete csipkés, fűzős, tollas aljú koktélruhában áll éppen modellt. – Sajnos ezt sem vehetem fel már többször, csak néhány fotózásra.”

Linda kedvenc tervezői közé tartozik Benes Anita, a már említett Váradi Csaba, szereti a USE Unused és Nanushka modelljeit. „Az ő ruhái teljesen megfelelnek az ízlésemnek” – mondja az utóbbiról. A külföldi tervezők közül pedig inkább az új vonalas Oscar de la Renta áll hozzá közel.

Még több divat:
A szezon 10 legszebb csizmája »
Stílustippek duci csajoknak »
Lesd el Nicole Kidman stílustrükkjeit! »
Fórumajánló:
Hány ruhád van? »
Divat09-tavasz/nyár ruhatár »
TREND »
Tipp:
Divat.lap.hu »
Sztár.lap.hu »
Celeb.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top