Öltözködjünk

Kötelező a pároknak az egyenruha?

Senki ne értse félre, nem a párkapcsolat-ellenzők táborát erősítem, csupán azt nem tudom megérteni, hogy a boldogsághoz miért kell egyenmelegítő. A tartós kapcsolat titka lenne az egyforma holmi és stílus?

A nyolcvanas évek divatját több szempontból is szívesen elfelejtené az ember. Először is ott volt a latex, aztán a susogós borzalmak s a neonszínekről, valamint harsány mintákról még nem is beszéltem. A rettegett évtizedtől és az agyonhordott, Olaszból hozott ruháktól nagy nehezen sikerült megszabadulni, azonban néhány bevett szokás itt ragadt 2010-re, sőt gyanítom, hogy 2011-re is. Mind közül a legidegesítőbb a párok összeöltözése. Az azonos tónusú melegítők susogása vasárnap délutánonként a Duna-parton, vagy a megegyező árnyalatú ingek szerelmes összebújása a baráti vacsorákon.

Kötelező a pároknak az egyenruha?

Hogy ki miért teszi? Még nem jöttem rá. Hiszem azt, hogyha két ember összetartozik, akkor az látszódik és ehhez nincsen szükség azonos ruhatárra, ugyanis az összkép inkább lesz ciki, mint megható, sőt meg merem kockáztatni, hogy gyomorforgató. Törjenek ketté egy szív alakú medált, vagy vegyenek ugyanolyan karkötőt, de a susogós melegítőből miért kell kettő? Többek lesznek ettől, vagy mélyebb lesz a kapcsolatuk? Nem hiszem. Ezzel persze nem azt mondom, hogy egy adott rendezvény, például esküvő előtt ne beszéljék meg, hogy ki mit vesz fel, de túlzásokba esni teljesen felesleges és nevetséges is. A nagy cégek nem azért gyártanak, azonos színű férfi és női cuccokat, hogy anyu és apu ugyanabban a tréningben feszítsen a játszón vagy a szülőin. Az indok csupán annyi, hogy ha egy adott évben divat a lila, akkor miért csak a vásárlók felére próbálják meg rásózni a trendi portékát. Erre azonban még sokan nem jöttek rá, és 16-tól 60 éves korig büszkén veszik az egyencuccokat, amiket aztán a szakítás után nagyszabású rituálé keretén belül égetnek el, könnyezve-őrjöngve, miközben megfogadják, hogy soha nem költenek félmillió forintot arra, hogy életük szerelmével azonos ruhatáruk legyen.

Kötelező a pároknak az egyenruha?

És ha az egyenmelegítő még nem verte volna ki a biztosítékot, akkor ott van az év egyik legmegrázóbb felismerése, mégpedig a párkapcsolatcipő. Az általam eddig még sosem hallott szó annyit jelent, hogy az adott pár szerelme annyira mély és szenvedélyes, hogy megérdemelnek egy-egy pár ugyanolyan fazonú cipőt, amelyet aztán különleges alkalmakkor hordanak. Hát szükség van erre?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése