Öltözködjünk

Beütött a flitterláz!

Idén a tollas, a flitteres és a bőrholmik is divatosnak számítanak, a divatbakik száma pedig pont emiatt megháromszorozódott: hordja a legtrendibb holmikat szinte mindenki, de hogy mit mivel érdemes kombinálni, azt kevesen tudják.

Flittert csak okosan

A flitteres ruhadarabok optikailag erősítik az embert, ezért nem árt óvatosan bánni velük. Flitterekkel kivarrt szoknyát csak az vegyen fel, akinek keskeny a csípője és nem túl kerek a feneke. Ugyanis egy ilyen szoknya legalább 2-3 kilót felpakol ránk. Ha ilyen szoknyát választunk, akkor a felsőrész ne legyen túlságosan hangsúlyos, túldíszített, ugyanis az már túl sok lenne egy szetten belül. Egy elegáns anyagból készült garbó pont elég feltűnő lesz mellé. A cipő már lehet kicsit bevállalósabb, egyáltalán nem gond, ha feltűnő, kihívó, egy flitteres szoknya simán elbírja.

Beütött a flitterláz

A flitteres felsőrészeknél hasonló a helyzet, mint a szoknyáknál, semmi különleges húzást nem igényelnek, egy egyszerű sötét farmeren és egy zakón kívül. Kötött pulóverrel viszont nem mutatnak jól, sőt nagy lógós fülbevalót sem ajánlunk hozzá. Cserébe egy hangsúlyos táska nem árt.

Beütött a flitterláz


A toll az új selyem

Idén nem hibázhat nagyot az, aki tollas ruhát választ. Elegáns és kellően feltűnő darabok ahhoz, hogy a céges karácsonyi partin is bevethetőek legyenek. Csak akkor válasszunk színes tollakkal díszített holmit, ha elég sűrű rajta a tollberakás, és kellően jó minőségű tollból készült, a toll ugyanis nagyjából úgy viselkedik, mint a bunda, ha nem jó a minősége, akkor rögtön közönségesen hat a szett. Nem ajánlott sportos darabokkal kombinálni.

Beütött a flitterláz

Azonban aki kellően extrémnek érzi a saját stílusát, az felveheti mintás blúzzal is. A kiegészítők lehetnek hangsúlyosak, de ne felejtsük el, hogy a lényeg ebben az esetben a ruhán van. Alacsony csajoknak kötelező mellé a magassarkú, ducik pedig jobb, ha számolnak azzal, hogy optikailag jó néhány kiló pluszt jelent egy tollas fazon.

Beütött a flitterláz

Bíró Ica után szabadon

Mi ugyan nem rajongunk ezekért a műbőr vagy bőrhatású legginsekért, de idén télre szinte kikerülhetetlenek lettek. Túl sok szabály nincs velük kapcsolatban, azokat azonban egytől egyig érdemes betartani. Csakúgy, mint az előző holmik, ezek a cicanadrágok is erősítenek, ezt pedig figyelembe kell venni, ha hozzájuk illő fazonokat keresünk. A felsőrész mindig legyen bő szabású, és takarja a feneket. A leggings nem nadrág, hanem egy lábfej nélküli vastag harisnya, ahhoz pedig nem veszünk rövid felsőt. Sose húzzunk hozzá tűsarkút, mert attól metállédis lesz a szett és nem divatos. A kiegészítők legyenek vagányak, sportosak és soha ne próbáljunk egy bőrleggingsből elegáns szettet kihozni.

Beütött a flitterláz

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése