Öltözködjünk

Zoknivillantás a legújabb pasitrend

Eddig az volt a szabály, hogy amilyen a cipő és a nadrág színe, olyan legyen a zoknié. Jól nevelt pasik ezrei tartották magukat ehhez, 2013 azonban a nagy zokniforradalom éve, és minden megváltozik.

Zoknivillantás a legújabb pasitrend„Most nem gondolod komolyan, hogy a sima kék öltönyömhöz majd egyszerű kék zoknit húzok…” – hangzott el a mondat nem is olyan régen az uram szájából. Akkor már sejtettem, hogy valami készül. Onnantól kezdve elkezdtem figyelni, hogy milyen színű és mintájú zoknikkal pótlom a kiszakadt darabokat, mert bár stoppolnék én szívesen, de fogalmam sincs, hogyan kell. Vettem piros-fehér csíkosat, kék-fehér pöttyöset, sőt pisztáciaszínű darab is került a készletbe. Hogy miért? Mert mint nemrég kiderült, a zokni a férfi ruhatárának fontos darabja, ugyanolyan kiegészítő, mint számunkra egy körömlakk vagy a nyaklánc.

Nincs menő zoknid? Semmit sem érsz!

Egy ideig azt hittem, hogy csak nálunk ekkora őrület a zoknivadászat, de aztán a baráti társaságban egyre több mintás, vagy elsőre talán furcsa zoknit láttam kikandikálni a nadrágszár alól. (Persze még mindig akad olyan is, aki megmaradt a lényegnél, hogy kettő legyen belőle, “az sem fontos, hogy egy pár legyen”-szinten.) Övhöz passzoló csíkos vagy citromsárga sportcipővel harmonizáló rikító zoknik is egyre inkább részt akartak venni az új irányvonalban. Sőt bár sosem láttam, hogy a srácok arról beszéltek volna, hogy kinek milyen az aznapi zoknija, azért mégis izgatja őket a kérdés, az instagramon ugyanis egyre több zoknis kép jelenik meg.

Zoknivillantás a legújabb pasitrend

Szigorú keretek között

Egy idő után elkezdtem nézni a politikusokat és az üzletembereket. Vagyis egészen pontosan a kivillanó bokájukat, mintha az 1700-as évek Franciaországában járnék. Mondjuk a bokájuk pont nem érdekelt, a zokni viszont annál inkább. És láss csodát, a nagyon komoly, nagyon szigorú és nagyon unalmasan öltözött urak is egyre többször villantottak menő zoknit, persze nem micimackósat vagy valami ahhoz hasonló nagyon cikit, de feltűnőbbet, mint eddig. Egy konferencián például türkizkék zoknit villantott egy közgazdász, és a rikító szín csak az inge gombjain tért vissza. Hát nem tök menő? De. Most persze mindenki mondhatná azt, hogy ez csak zokni, de valamiért olyan mélységesen megnyugtat, hogy azok pasik, akik ügyelnek a zoknijuk színére, talán nem veszik fel ugyanazt az alsót kétszer: egyszer a színén, egyszer a visszáján…

Zoknivillantás a legújabb pasitrend

Ráadásul teljesen meg is értem őket; nekünk, nőknek ezernyi lehetőségünk adódik arra, hogy a ruháinkkal fejezzük ki az egyéniségünket, egy bross a kosztümön vagy a piros rúzs mindjárt valami pluszt ad hozzá a szettünkhöz. A pasiknak mindeközben mi marad? Nagyjából semmi. Ha egy kicsit jobban figyel magára, rögtön megkapja, hogy metroszexuális, pedig csak igényes. Úgyhogy hajrá, pasik, csak így tovább, minél több színes zoknit a fiókba, és készülj Lafinski, mert tuti, hogy karácsonyfa alatt lesz legalább négy pár igazán pöpec darab.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top