Öltözködjünk

Súlyos divatbakik a mindennapokban

Van néhány alapszabály, melyeket ha betartunk, már nem nyúlhatunk nagyon mellé, és bátran, önbizalomtól ittasan sétálhatunk a tavaszi napsütésben. Bloggerünk összegyűjtött 12 valaha talán menőnek számító, mára azonban inkább a ciki minősítést elnyert ötleteket.

1. Zokni + szandi párosítás

Divatbakik a mindennapokban - ami már nem menő!Az ember azt gondolná, hogy ezt a kombinációt inkább az erősebbik nem képviselői hordják szívesen, pedig nem. Való igaz, hogy 1-2 évvel ezelőtt volt egy gyenge próbálkozás a divatba történő bevezetésére különféle flitteres zoknikkal variálva, de szerencsére az ötlet gyakorlatilag már a kifutókon elvetélt. Nem igazán tudom elképzelni, hogy ez bárkinek is jól állna, nekem legalábbis nem jön be. Egyszerűen nem hagyja érvényesülni a cipőt, megrövidíti a lábakat és az egész megjelenésnek ad egyfajta bizarr hangulatot. Kicsit az úttörő korszak fehér térdzokni+szandi feelingjére emlékeztet. Ennek ellenére az idősebb korosztályt nem lehet róla lebeszélni. Elfogadom, hogy számukra van benne kényelem és praktikum, de azt azért megállapíthatjuk, hogy divatosnak semmiképpen nem mondható. A fiatalabb korosztálynak én nem igazán ajánlanám. Ennek van egy még durvább fokozata, amivel már jómagam is szembesültem nem is egyszer (!!), ez pedig a vietnámi papucs+harisnya kombó. Na erről egész egyszerűen nem is tudok mit mondani.

Divatbakik a mindennapokban - ami már nem menő!

 

2. A láthatatlanul feltűnő szilikon melltartópánt

Eredetileg arra találták ki, hogy láthatatlan legyen, csak hát ez nem igazán jött össze. Szerencsére nem sokáig tartotta magát, nagyjából 1-1,5 évig volt divatban (még 2000 tájékán), aztán szépen lassan mindenki rájött, hogy a tervezett funkcióját nem igazán tölti be. Ahhoz képest, hogy még csak nem is láthatatlan, kényelmetlen, dörzsöl és sokaknál irritációt okoz. Ma már csak az igazán elvetemültek hordják, akikre  nem hatnak a legújabb divatirányzatok és eltántoríthatatlanul kitartanak az eredeti elképzeléseik mellett. Végül is ez nem baj, hiszen nem kell mindenkinek beállnia a sorba. Mindenesetre,akit érdekel, mára már ez is a ciki kategóriába került. (A megoldás ennél sokkal egyszerűbb, pánt nélküli felsőhöz pánt nélküli melltartó. Ha mindenképpen szükséges a melltartó, akkor kevésbé ciki, ha hasonló színű, mint a felső. A keresztpántos felsőknél pedig célszerű keresztbe tenni a melltartó pántját is. Mindjárt szebb lesz az összkép.)

Divatbakik a mindennapokban - ami már nem menő!

 

3. Leggings mint nadrág

Számomra ez az egyik legérthetetlenebb elképzelés, amit nagyon sok nő a mai napig nem képes feladni. Pedig már a csapból is folyik, hogy a leggings nem nadrág! Nem ildomos nadrágként hordani, hiszen ahhoz túlságosan is vékony és testhez simuló. Sokkal többet mutat, mint gondolnánk (és szeretnénk). Bizonyára sokan összekeverik  a fitneszgatyókkal, amik önmagukban is hordhatók, persze szigorúan csak a konditermekben vagy a futópályán. A hétköznapi életben, az utcán szembetalálkozva a lenti látványok bármelyikével azért minden esetben elgondolkodom, hogy egy teljes alakos tükör nagyon hasznos lehet otthon, és persze nem árt használni sem. Vagy ez a viselője szerint tényleg rendben van így ?

Divatbakik a mindennapokban - ami már nem menő!
 
A további 9 divatbakit a 40 és annyi blogon találod. Szó esik például a háremnadrágokról és a túl sok ékszerről is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése