Öltözködjünk

Turitrend: csinosan, 42-es méret felett

Magyarországon különösen nehéz helyzetben vannak öltözködési szempontból azok a nők, akik 42-esnél nagyobb méretet hordanak. Holott a statisztikák szerint egyáltalán nincsenek kevesen, a forgalmazók sajnos mégis elhanyagolják a gömbölyded vásárlókat. Szerencsére a használtruha-boltokban mindent meg lehet találni.

Számtalan divatügyi hiedelem, előítélet és előírás forog közkézen a 42-esnél nagyobb méretű nőkre vonatkozóan. Pedig mérettől függetlenül sokfélék vagyunk, a kilóknál jóval fontosabbak testünk arányai és adottságai. Teljesen felesleges általános elvárásoktól rettegve ruhát választani, koncentráljunk inkább arra, mit szeretnénk, és hogyan tudjuk ezt a saját stílusunkban és magunkból a legjobbat megmutatva összehozni.

Használtruha-boltban persze tovább fog tartani egy plus size ruhatár összeválogatása, viszont ígérjük, hogy az eredmény nemcsak olcsóbb, de sokkal-sokkal változatosabb és csinosabb is lesz, mintha csak valamelyik plázával próbálkoznánk. És még a legfrissebb trendekről sem kell lemondanunk.

Kezdjük a szezon egyik slágerszínével, a királykékkel. Amit rögtön két másik trenddel, a műkorcsolyás ruhával és a félvállas szabással kombinálva mutatunk meg két gyönyörű modellünk, Török Éva és Zábrádi Franciska segítségével, akiket a Plus Size Modell Agencynek köszönhetünk. Éva és Franciska mindketten körülbelül 42-es méretűek, de persze az alkatuk ennél jóval lényegesebb. A deréktól lefelé lendületesen bővülő kék ruha remekül mutat Éva vékony derekán, és a hajszínéhez is jól illik. A félvállas, lefelé szűkülő szoknyás ruha pedig Franciskának áll pompásan, akinek kisebb a különbség a mell és csípő szélessége között.

M&Co kék ruha - Angey, Topshop félvállas ruha - Háda
M&Co kék ruha – Angex, Topshop félvállas ruha – Háda

 

Gömbölyű idomokat és nagyobb méretet szerintünk ruhával a legkönnyebb öltöztetni, és ezen a területen aztán igazán van választék a turikban szerencsére. Még a keresztben csíkosat sem kell kerülnünk, a titok nyitja a csíkok színében és amplitúdójában rejlik. Az övekről sem szabad megfeledkezni, akkor sem, ha nem nagyon vékony a derekunk, sőt akkor kell a leginkább odafigyelni erre a kiegészítőre. Ha pedig ruha, az alap kis fekete létszükséglet minden nő számára. Minél egyszerűbb, annál könnyebb kihasználni és átalakítani kiegészítők segítségével. Ez a vékony vállpántos darab a képen látható ezüstmintás kabátkán kívül kardigánnal, hosszabb zakóval, kigombolt inggel, vállkendővel, farmer- vagy bőrdzsekivel mindig más arcát mutatja.

Whistles csíkos ruha, Oasis szegecses bőröv, Planet kisfekete - Háda Evie pamut kabátka – Max Turi

Whistles csíkos ruha, Oasis szegecses bőröv,

Planet kisfekete – Háda Evie pamutkabátka – Max Turi

 

A ruhákkal letudtuk a feladat legkönnyebb részét, most mutatunk nehezebbet, sokkal nehezebbet. Igazán csinos rövidnadrágot találni mérettől függetlenül minden nő számára embert próbáló projekt. Itt aztán nincsenek szabályok, pár centi ide vagy oda teljes kudarcot jelenthet. Ezért aztán Franciska szinte tapsikolt örömében, amikor felpróbálta ezt a fehér bermudát, és fotózás után boldogan vitte haza. Éva szintén beleszeretett a fuksziaszínű Asos kertésznadrágba, ami zseniális szabása miatt áll annyira jól neki. A stylist számára pedig a legnagyobb bók, ha a modellek meg akarják tartani munka után a ruhákat.

Dorothy Perkins fehér bermuda, TM Lewin virágmintás pamutblúz, Asos kertésznadág, InWear póló - Háda
Dorothy Perkins fehér bermuda, TM Lewin virágmintás pamutblúz, Asos kertésznadág, InWear póló – Háda

 

Kicsit még visszakalandozunk a csíkok birodalmába, íme, ismét egy horizontális elrendezésű darab, ami a legkevésbé sem tesz rosszat viselője megítélésének. Egyszerű fehér pólóval és egy szürke farmerral párosítottuk, a tengerészhatást tovább erősítve a kiegészítőkkel. A fekete-fehér mintás szoknya szűk derékméretét és lefelé bővülő szabását mintha csak Éva alakjára találták volna ki, a narancssárga blúz pedig nemcsak feldobta az összeállítást, de modellünk dekoltázsát is szépen ünnepelte. Az öv itt sem lényegtelen faktor!

Ben Sherman fehér póló, Oasis szürke farmer - Háda Divided csíkos kardigán - Angex Nougat szoknya, Vila narancs póló - Háda
Ben Sherman fehér póló, Oasis szürke farmer – Háda Divided csíkos kardigán – Angex Nougat szoknya, Vila narancs póló – Háda

 

Még mindig egy kis csíkos, ezúttal Éván. Az ügyes szabás ugye milyen kedvesen kiegyenlíti a felsőtest és a csípő közti méretkülönbséget? Ráadásul kényelmes, laza, de azért irodába is nyugodtan viselhető egy egyszerű fekete nadrággal. Franciskánál komolyra vettük a figurát: pöttyös ceruzaszoknya, csodás gallérú fehér blúz és egy hipernőies fekete kabátka. Az összhatás franciás ékszerekkel (gyöngy, sok bizsu) tovább fokozható. De azt hozzá kell tennünk, hogy bizony egy kicsit öregít, egy bizonyos kor felett lehet, hogy a fekete-fehér kombinációt másképp oldanánk meg.

Uniqlo csíkos tunika, Naf Naf pamut nadrág, Atmosphere pöttyös szoknya, Coast fehér blúz, Betty Jackson fekete kabátka - Háda
Uniqlo csíkos tunika, Naf Naf pamutnadrág, Atmosphere pöttyös szoknya, Coast fehér blúz, Betty Jackson fekete kabátka – Háda

 

A nagy meleg mindig újabb stresszfaktort jelent (bár már nem bánnánk, ha jönne…), hiszen szeretnénk lengén, mégis csinosan megjelenni a munkahelyen. Franciska overallja egy újabb cáfolat a plus size nőkkel kapcsolatos hiedelmekre – igenis, ha megfelelő szabású, nyugodtan lehet kezeslábast is viselni. Kár, hogy nem csináltunk hátulról is képet, mert tényleg mintha csak ráöntötték volna. Éva ellenben egy nagyon egyszerű, de gyönyörű mintájú tiszta selyem ruhában éli túl a meleget, ha eljön az ideje. Mindkettő alkalmas irodai viseletnek is, ha túl hideg a légkondi, egy vékony pamutkardigánt tegyünk be a táskánkba reggel.

George overál, Oasis selyemruha - Háda
George overall, Oasis selyemruha – Háda

 

A végére hagytuk mindannyiunk kedvenceit, az estélyi ruhákat. Ismét sikerült két, méretben, színben és fazonban is tökéletesen passzoló darabot találni, a lányok alig bírtak megválni a szépséges ruháktól. Franciska szűzies rózsaszín selyemben csábított, míg Éva egy padlizsánszínű, uszályos nagyesélyiben vonulgatott fel s alá a teremben. Egészen megdöbbentő volt, hogy a ruhán lévő gyöngyhímzés színei megegyeztek a hajában lévő árnyalatokkal. Az a vicces egyébként, hogy mivel a használt ruhák nagyobb része Angliából érkezik, a 42-esen felüli tartományban talán még nagyobb a választék, mint a kisebb méretek között, hiszen a szigetország hölgy lakói körében ennél jóval nagyobb méretek is gyakran előfordulnak.

Pierce Fionda estélyi, Monsoon selyem estélyi – Háda
Pierce Fionda estélyi, Monsoon selyemestélyi – Háda

Ha te is nagy méret vagy és nehezen találsz magadnak ruhát, a szerző blogján kapcsolatba léphetsz vele, hogy segítsen. http://kollekcio.wordpress.com/

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top