Öltözködjünk

Ki viselt először bikinit?

A rövid válasz: Micheline Bernardini, egy 19 esztendős show-táncos viselte az első mai értelemben vett bikinit, méghozzá Párizs leghíresebb strandján, a múlt század közepén. Persze nem az ő ötlete volt, de a ma 87 esztendős hölgy merészsége mindenképp dicséretes.

Azért ő lett az első bikinimodell ugyanis, mert nem akadt a divatszakmában egyetlen jelentkező sem, aki hajlandó lett volna nagyközönség elé állni az apró ruhadarabban. Így lett divattörténeti legenda az egyébként meztelenül is gyakran színpadra lépő táncosnőből.

A kétrészes fürdőruha, vagyis a bikini története azonban ennél sokkal régebbre nyúlik vissza.

Sokan a római mozaikokon is látni vélnek bikinit, de akkoriban inkább csak vászondarabokkal tekerték be magukat az egyébként mezítelen fürdőzés után a lányok.

A fürdőruhák forradalma csak a 20. században játszódott le.

Ki viselt először bikinit?

 

Az első kudarcba fulladt kísérlet a kétrészes fürdőruhák meghonosítására

1913 volt az első év, amikor a hölgyek kétrészes fürdőruhát vásárolhattak. Carl Jantzen, a ma is működő amerikai Jantzen márka alapítója dobta piacra az akkor még pólóból és rövidnadrágból álló együttest.

Bár a mai holmikhoz és a későbbi bikinihez képest sokat takart, feszes, testhez simuló szabása miatt mégis megbotránkoztatta a prűd közönséget. Nem is lett igazán népszerű az újítás a fürdőző hölgyek körében.

1946 hozta meg a nagy fordulatot a bikinik történetében. Hogy miért? Tudd meg a Fürdőruhák blogról!

Ki viselt először bikinit?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top