Öltözködjünk

“Szeretnék én lenni az első magyar sérült Playboy-címlaplány!”

A 22 éves Szlovák Dorina kerekes székhez kötve is elképesztő intenzitással éli az életét. Egyetemre jár, blogot ír, a Nem Adom Fel alapítványnál önkénteskedik, mindemellett pedig a modellkarrierjét építi.

Mikor érezted először, hogy modellkedni szeretnél?
Kicsi korom óta imádok szerepelni, de az egész úgy indult, hogy nem volt magamról jó fotóm, amit feltölthettem volna a közösségi oldalakra. Pont a megfelelő embernek panaszkodtam, aki felajánlotta, hogy készít rólam pár képet. Így kerültem először kamera elé, és minden percét élveztem. Amikor megláttam az elkészült képeket, rádöbbentem, hogy többek között ezzel szeretnék foglalkozni. Mivel több szakmabeli – fotós, modell, sminkes, divattervező – is biztat, hogy ne adjam fel, mert az adottságaim megvannak hozzá, nem is teszem.

Aztán az első fotózást követte a többi szereplés…
Szerencsére igen, sorban jöttek a lehetőségek. Fotózott Buday Gergely és a Fotó Art Fotóstúdió, a Fashion Ability szervezésében. A Mozdulj! Közhasznú Egyesület jóvoltából többször is részt vettem egy integrált divatbemutatón, ahol Sütő Enikő modelljeivel és hírességekkel együtt léphettünk a kifutóra. Szépligeti Ágnes kreációját 2013-ban, Sziráczky Brigitta külön rám tervezett művét pedig 2014-ben mutattam be a nagyközönségnek.

Honnan ez a nagy akarat és kitartás?
Hiszek az álmaimban. Régen én is tudtam futni, ugrálni, lovagolni. Egy ismeretlen eredetű izomsorvadás miatt fokozatosan legyengültem, és járásképtelen lettem, így kerültem a jelenlegi járgányomba. Ugyan nem tudok már egyedül öltözködni, sem fésülködni, és mondhatom, hogy szinte mindenben segítségre szorulok, úgy érzem megküzdöttem a démonaimmal. Tudom, hogy küldetésem van a világban így, ahogy vagyok, mert minden okkal történik.

A rólad készült képeknek egyértelműen van üzenetük. Tudatos munka, vagy csak élvezed a pillanatot?
Mindkettő. Igyekszem minden alkalomra úgy tekinteni, mintha az az utolsó lenne. Fotózás közben azokra az emberekre gondolok, akikhez szeretném, hogy eljusson a kép mondanivalója: modellügynökségekre, divattervezőkre, egy adott márkára vagy a sorstársaimra. De persze fontos, hogy el tudjunk lazulni, és élvezzük a pillanatot, hiszen ennek a megörökítéséről szól az egész.

Mit gondolsz, van esélyed arra, hogy  itthon valósítsd meg az álmaid?
Szeretnék része lenni a divattörténelemnek mint modell vagy mint az első magyar sérült Playboy-címlaplány. Gondolná az ember, hogy Amerikában már 30 évvel ezelőtt szerepelt kerekes székes nő a Playboyban? Pedig igaz! Ez csak az egyik példa a sok közül. Létezik valóságshow kerekes székes csajokkal, a Push Girls, de divatanyagokban is gyakran szerepelnek sérültek. Külföldön ezek a dolgok elfogadottabbak, mint hazánkban, így valószínűleg sokkal több lehetőségem lenne például Amerikában, de jó lenne a magyar közönséget is elbűvölni.

Például egy plakátról mosolyogni?
Igen, ez is egy nagy vágyam! Szeretnék érvényesülni a divatszakmában, reklámokban, újságokban, és ahogy mondtad, plakátokon szerepelni, így mutatni meg azt, hogy a sérültek is használnak parfümöket, hordanak szép ruhákat, és nagyon is jelen vannak a világban.

Mit szól a családod, nem féltenek a modellszakmától?
Szerencsésnek érzem magam, hiszen fantasztikus emberek vannak mellettem, akik nem aggódnak értem, hanem támogatnak. A családomon kívül a barátom is mindenben mellettem áll, de rajta kívül is, ha a környezetemben bárki hall valami lehetőségről, rögvest szól, és biztat, hogy használjam ki azt. Ha egy adott stúdió nem akadálymentes, a barátaim segítségére biztosan számíthatok. Szerintem a körülöttem lévő emberek nem is sejtik, hogy milyen sok erőt adnak nekem.

Mivel töltöd a szabadidődet?
Lételemem a vidámság, a nyüzsgés, szeretem a vígjátékokat és a kínait. Ugyanúgy járok koncertre, fesztiválokra, mint a velem egyidős lányok. Na és a shoppingolás…

És ezekre a vásárlásokra ki tart veled?
Amikor rám tör a vásárolhatnék, mindenképpen türelmes embert hívok magammal. Nagyon vékony vagyok, így amellett, hogy élvezem, igazi kihívás a ruhavásárlás. Előfordul az is, hogy a gyerekosztályon keresgélek. Szenvedélyes vásárló vagyok, egy igazi csajos csaj, aki nem áll meg az első boltnál.

Az eladók mennyire segítőkészek?
Nagyon! Megmutatják a ruhákat, segítenek felpróbálni a cipőket vagy kiválasztani a megfelelő árnyalatú alapozót. Jót csevegünk közben, így kellemes perceket okozva egymásnak. Szerintem ez is egy formája az integrációnak.

Nem, ő nem Blair Waldorf, hanem Szlovák Dorina
Nem, ő nem Blair Waldorf, hanem Szlovák Dorina

Követed az aktuális trendeket?
Kislánykoromban nem nagyon volt lehetőségünk arra, hogy megvegyük azt, ami divatos, de már akkor megfigyelő voltam. Később ez változott, így nagyobb gondot fordítok az öltözködésre, bár nem vagyok kimondottan egy fashionista, de figyelek arra, hogy divatos és igényes legyen a  megjelenésem. Szeretem az egyedi dolgokat.

Gondolom, tetszett a kezdeményezés, amikor kerekes székes próbababák kerültek az egyik nemzetközi márka hazai kirakatába…
Remek ötlet és kedves gesztus volt. Nemcsak figyelemfelkeltő a társadalom számára, hanem praktikus is, hiszen így egy kerekes székes könnyebben el tudja képzelni, hogy az adott szett hogyan is állna rajta. Kicsit meg is hatódtam miatta. Nem kérdés számomra, hogy Magyarország kirakataiban is van helyük a sérült próbababáknak, a kifutókon és a fotózásokon pedig a sérült modelleknek. Jelentkező akadna bőven, legalábbis egy biztosan.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top