Öltözködjünk

Sándor Szandra, Nanushka: “Nagyon koraérett típus voltam, mindig kicsit különc”

Hívták már neves divatcégekhez is, de inkább a saját márkáját építgeti Sándor Szandra, akinek a ruháit olyan sztárok viselik, mint Miranda Kerr vagy Drew Barrymore. Szandrával gyerekkoráról, az elmúlt tíz évről és jövőbeli terveiről beszélgettem.

Amikor belevágtál a saját márka alapításába, volt 10 éves terved? Mi vált valóra belőle?

Arra az időszakra visszaemlékezve olyan érzésem van, hogy nem kellett bátorság a saját márka indításához. Egyszerűen egy út volt előttem, nem volt bennem kérdés vagy félelem. Afféle fiatal vakmerőségnek nevezném ezt. Abszolút az volt a jövőképem, hogy a Nanushkából egy nagy nemzetközi márkát építsek fel. Nem volt olyan vágyam, hogy a legnagyobbak között legyünk, inkább úgy fogalmaztam, hogy a Nanushkát minden olyan országban lehessen kapni, ahol igényt tartanak rá, ahol van létjogosultsága ennek a stílusnak. Efelé nagyon jó úton vagyunk. 2012-ben volt egy nagy tőkebefektetésünk, a nagykereskedelmi értékesítés került a fókuszba, ami azóta elég jól kiépült. Az igazi mérföldkő majd az lesz, amikor a nemzetközi nagyáruházakba is bekerülünk. A pár éves tervünkben szerepel két újabb üzlet nyitása külföldi nagyvárosokban. A magyar flagship üzletünk is jól működik, azonban a vásárlóink legnagyobb százaléka továbbra is külföldi.

A Benelux államokban nagyon népszerű a márka, elképzelhető, hogy itt nyitnátok üzletet?

Igen, Brüsszel és Antwerpen is szóba került, illetve New York, ahol szintén elég erősek vagyunk, nagyjából ilyen vonalak mentén gondolkodunk.

Sándor Szandra, Nanushka:

Ha már 10 évről beszélünk, te milyen voltál 10 évesen?

Nagyon koraérett típus voltam, mindig kicsit különc és érettebb a korosztályomnál. A koraérettség valószínűleg abból is ered, hogy van két féltestvérem, akik sokkal idősebbek, és mindig az ő baráti körükkel lógtam. 10 évesen már szerelmes voltam, az első hosszabb kapcsolatom 14 évesen volt. Ami érdekes, hogy maga a Nanushka brand és az én stílusom is kényelemközpontú, fontos a funkcionalitás és persze a dizájn, de alapvetően egy visszafogott stílust képvisel.

10 éves koromban már imádtam öltözködni, később elég extrém dolgokat is bevállaltam. Volt magas platform cipőm, erős sminket viseltem. Talán 16 éves lehettem, amikor ez megváltozott. Vége lett egy másfél éves kapcsolatomnak, kicserélődött körülöttem a társaság, és belekeveredtem egy más értékrendű baráti körbe. Ők felnyitották a szemem egy alternatívabb, spirituálisabb világra, ami lassanként az öltözködésemben is megmutatkozott. Elkezdett tetszeni a természetesség. A hippiségnek nem a bohém oldala fogott meg, hanem a természetes női szépség ünneplése.

A kollekciók is folyamatosan veled együtt érnek?

Abszolút. Még akkor is, ha lesz majd egy nagyobb kreatív csapat.

Tervben van a kreatív csapat bővítése?

Egyedül nagyon nehéz bírni, hiszen a tervezés mellett még rengeteg feladatom van, decembertől lesz végre egy kreatív asszisztensem is.

Azt olvastam rólad, hogy tervezésnél a mesevilág is inspirál…

Nekem a témaválasztásnál nagyon fontos, hogy eleve olyat válasszak, ami tényleg érdekel, amit szabadidőmben is szívesen olvasok. Nagyon érdekel a miszticizmus, a tanmesék, teremtéstörténetek, szeretek szimbólumokban kommunikálni. Azokat a meséket szeretem, ahol látok egyfajta párhuzamot a valósággal. Nemrég kezdtem el így tervezni, de nagyon bevált, integrált lesz tőle a kollekció, hogy a színek, a printek mind a témát támasztják alá. Illetve minden kollekcióhoz készül egy kis karkötő az aktuális motívumokkal, a 2015 tavasz/nyárinál például egy bumeráng és egy koala medál volt.

Sándor Szandra, Nanushka:

Persze a trendek engem is érdekelnek, nem ad hoc dologként tekintek rájuk, hanem a világ válaszaként bizonyos hangulatokra, helyzetekre. A tervezésnél viszont inkább a sziluettekben és a fazonokban köszönnek ezek vissza, az anyagokban, textúrákban, printekben pedig a mesevilág. Így jön létre az egyensúly, mert egyrészt aktuális is a kollekció, ugyanakkor hiteles és őszinte.

A tervezési folyamatot hogyan fogja befolyásolni, hogy kreatív asszisztensed lesz?

Eddig csak én végeztem a kutatást, a tervezést, mindent én rajzoltam. Most viszont sok részfeladatot delegálnom kell majd, és elfogadni, hogy soha nem lesz pontosan olyan, mintha egyedül végezném a feladatokat. Ez persze magában hordozza a lehetőséget a megújulásra is. Szorosan együtt fogunk működni, törekedve arra, hogy minél közelebb kerüljünk a témaadó vízióhoz.

Előfordul, hogy valamit ki kell venni, ami nagyon tetszik, de úgy gondolod, hogy nem lesz eladható?

Nagyon sokszor… Most is éppen printeket tervezünk a következő kollekcióhoz, és gyakran előfordul, hogy beleszeretek egy printbe vagy egy ötletbe, rengeteget dolgozunk vele, de mégsem kerül bele a kollekcióba, mert úgy ítéljük meg, hogy nem lenne eladható. Egyébként érdekesnek tartom, hogy a magyar vásárlók például kifejezetten a jellegzetes Nanushka-printeket keresik, mivel itthon elég nagy ismertsége van már a márkának. Ha nemzetközileg is ismertebbek leszünk, akkor sokkal inkább be lehet majd vállalni a még markánsabb printeket is.

Neked kell egyébként kimondani ilyenkor a nemet?

Az értékesítési igazgatónkkal beszélem meg a színeket és a printeket, van úgy, hogy megvétózza őket. Szoktunk vívni, komolyan tudok harcolni olyan dolgokért, amikbe igazán beleszeretek, de ma már szerencsére változtam annyit, hogy észérvekkel meg lehet győzni. A divattervezés szerintem alkalmazott művészet, bár én sosem tekintettem magamra művészként, mert elég intenzíven befolyásolja a piac azt, amit csinálhatunk. Ennek ellenére szerencsére mégsem jellemző, hogy olyat adnék ki a kezem közül, amivel nem tudok azonosulni. Fontos az egyensúly, a piac visszajelzése, de ugyanakkor talán tervezőként a legfontosabb, hogy hű tudj maradni a márka eredeti DNS-éhez.

Sándor Szandra, Nanushka:

Nagy a mozgolódás a divatvilágban, Raf Simmons otthagyja a Diort, Albert Elbaz a Lanvint. Ha megkeresnének, elvállalnál kreatív igazgatói pozíciót másik divatháznál a Nanushka mellett?

Őszintén, nem érzem magam még elég érettnek ehhez. 10 év múlva lehet, hogy elvállalnám a Nanushka mellett, de sokat kell még tanulnom. A Zarától már hívtak egyszer, de Spanyolországba kellett volna költöznöm, ezért arra nemet mondtam. Persze az a Zara volt, nem pedig a Chloé…

Tehát ha választhatnál, akkor a Chloéhoz hasonló márkákhoz húzna a szíved?

Igen, nagyon szeretem a Chloé stílusát, a Celine-t, imádom Stella McCartney-t, az Acnét… Persze most nem lennék képes arra, amit például Alexander Wang csinál, hogy több márkának tervezzek egyszerre. Ez csak akkor lehetséges, ha egy nagyon komoly designcsapat dolgozik alattad. Ez most az én személyes kihívásom, hogy megtanuljak kreatív csapatot építeni és feladatokat delegálni.

10 gyors kérdés:

1. Kedvenc darabod a téli kollekcióból? – LAST intarzia kötött pulcsi

2. Melyik hírességet látnád legszívesebben Nanushkában? – Alexa Chungot, bírom a stílusát

3. Ha nem Pesten élnél, akkor hol? – New York vagy Párizs

4. Mi lennél, ha nem divattervező? – Belsőépítész

5. Van divatikonod? – Nincsen. Egy elképzelt Nanushka-múzsám van, de ő is állandóan változik.

6. Milyen zenét hallgatsz tervezés közben? – Amerikai folkot, mint Joni Mitchell vagy Bob Dylan

7. Mi van mindig a táskádban? – Smink

8. Mit szoktál reggelizni? – Rántottát

9. Mit szeretsz a legjobban főzni? – Avokádó-articsóka salátát, ami egy Cipriani recept… már amennyire ez főzésnek számít. Velencében ettem először az éttermében, meg is vettem a receptkönyvét.

10. Te hol leszel 10 év múlva? – Szerintem ugyanezt fogom csinálni, de remélem, már anyaként.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top