Öltözködjünk

Az anyja “klónja”, a jövő szupermodellje: Kaia Gerber

Nem túlzás azt állítani, hogy Kaia Gerber topmodellnek született. Már csak azért is, mert a 14 éves lány szinte tökéletes mása az édesanyjának, minden idők egyik legikonikusabb szupermodelljének, Cindy Crawfordnak.

Mindenki, akit valaha kicsit is érdekelt a divat világa tudja, hogy kicsoda Cindy Crawford. Tagja volt a kilencvenes évek legendás szupermodell-generációjának, akik ma már bizony mind 50 körül járnak, és néhány kivételtől eltekintve nem aktívak a szakmában. A legtökéletesebb utánpótlásról közülük azonban kétségkívül Cindy Crawford gondoskodott: 14 éves lánya, Kaia Gerber ugyanis szinte egy az egyben ugyanúgy néz ki, mint ő, eltekintve talán a jellegzetes anyajegytől.

Az anyja

Ami a külsejét illeti, tökéletes géneket örökölt Cindytől és persze jóképű, híres üzletember édesapjától, Rande Gerbertől. Mindene megvan ahhoz, hogy szupermodell váljék belőle.

Az anyja
Jobbra Kaia, balra Cindy Crawford tinédzserként

Kendall, Gigi, Kaia

Az arcok és a testek hasonlóak, de a szabályok változtak: ma egy modell labdába se rúghat a divatvilágban, ha nincs minimum 100 000 Instagram-követője. A közösségi médiában pedig a pletykalapokhoz hasonlóan uralkodnak a sztárok, és természetesen a sztárok gyerekei. Gondoljunk csak Gigi és Bella Hadidra, akiknek anyukája valóságshow-sztár, vagy Kendall Jennerre, a Kardashian klán második legifjabb tagjára, akik jelenleg a divatipar legnagyobb csillagai, számtalan kampánnyal és címlappal a hátuk mögött, és összeadva közel 75 millió Instagram-követővel.

Az új arc a csapatban Kaia Gerber, aki áprilisban anyukájával a Vogue Paris cimlapján szerepel, ami egy kezdő modell esetében bizony nem kis eredmény. Kaia, bár még csak egy éve lehet legális felhasználója az Instagramnak, már több mint 500 000 követővel büszkélkedhet, bár  egyelőre anya vezet, 1,2 millió követővel, de térjünk vissza a számokra egy év múlva. A magazin képeit Mario Testino fotózta, és feltűnik rajtuk Presley Gerber is, Kaia szintén modell bátyja. A képek vidámak, kicsit szexik és nagyon amerikaiak; strand, mosolygás és egy kis ugra-bugra.

Az anyja

“Felesleges tanácsokat adnom”

Az interjúból megtudhatjuk, hogy Kaia és Presley csak Naomi néniként emlegetik Naomi Campbellt – remélhetőleg ezt Naomi nem bánja, vele azért érdemes vigyázni – és azt is, hogy a fotózáson Cindy hagyta a gyerekeket érvényesülni, diszkréten a háttérbe vonulva, amikor ő nem szerepelt. Utóbbit a híres modell olyannyira komolyan veszi, hogy kijelentette, ez volt az utolsó fotózás, amin Kaiával együtt vettek részt, innentől minden a trónörökösön múlik.

Az anyja

Kaia pedig nem tétlenkedik, Alexander Wang provokatív tavaszi kampányának egyik arca, és folyamatosan szerepel magazinokban, csak győzzük követni!

Arra a kérdésre, hogy milyen tanácsokkal látta el nyomdokaiba lépő lányát, Cindy meglepő választ adott: “Felesleges tanácsokat adnom neki a pózolásról, ez a generáció olyan sok selfie-t csinál, hogy ösztönösen felismerik a jó fényt és a megfelelő szögeket. Nekik nem kell több szezonnyi csúnya katalógusban szerepelniük ahhoz, hogy belejöjjenek.”

Menő szülők, sztárbarátok

A magánéletben a fiatal modell az egyszerű öltözködés híve: “Nappal és este ugyanazt viselem, farmer, rövid póló és Nike edzőcipő” – mondta el a Vogue Paris online kiadásának. Híres anyuka ide vagy oda, úgy tűnik, Kaia éli a tinédzserek átlagos életét – azzal a különbséggel, hogy ő fotózásokra jár a hétvégén pláza helyett, és a barátai maguk is sokszor sztárok rokonai vagy gyerekei. Ja, és a szülei  “kicsit” menőbbek a megszokottnál: elkísérték Kaiát a szuperdivatos Coachella fesztiválra, hogy a kiskorú modell is kivehesse a részét a buliból barátnője, Kendall Jenner társaságában.

Az anyja
Kendall Jenner és Kaia Gerber a Coachellán

Egyelőre minden sínen van, és reméljük, ez így is marad a sokszor viharosnak bizonyuló későbbi tiniévekben – egy biztos, Cindy a legfontosabbat már megtanította: soha ne szedd túl a szemöldököd!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top