Öltözködjünk

600 ezerbe kerül a volánosok új formaruhája

Méregdrága formaruhákat kapnak a Volánbusz dolgozói. Azt mondják, a korábbi formaruhák annyira elhasználódtak, hogy öt új garnitúrát kell beszerezni a munkavállalóknak.

A központi formaruha-beszerzés ötlete 2013-ra nyúlik vissza. Az elképzelést a szakszervezetek is támogatták, arra ugyanakkor senki sem számított, hogy a tender kiírására közel négy évet kell várni. A Volán buszvezetői így a régi, viseltes formaruhákban teljesítettek szolgálatot. A Magyar Hírlap úgy értesült, a Volán társaságok a tarthatatlan helyzetet ruhapénzzel vagy utalvánnyal próbálták orvosolni, de akadt olyan cég is, ahol semmilyen kompenzációt nem adtak a sofőröknek.

A közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint a Volánbusz 24 ezer télikabátot, 57 ezer nyakkendőt, 110 ezer nadrágot, 114 ezer hosszú és ugyanennyi rövid ujjú inget, női munkavállalói részére pedig több mint 6 ezer blúzt és szoknyát, 3 ezer sálat vásárol. A formaruhák értéke összesen több mint 8 milliárd forint, ami dolgozónként nagyjából 600 ezer forintos beruházásnak felel meg.

A buszsofőrök formaruháira kiírt tendert három nonprofit társaság, a Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft., az Efro Közhasznú Nonprofit Kft. és a Pro-Team Nonprofit Kft. nyerte meg. A ruhákat több üzemben varrják, az első ütemben készült darabokat kilencven napon belül szállítják a Volánbusznak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top