Öltözködjünk

Ezért örülj, ha kicsi a melled!

Divatügyi szakemberek szerint a hozzájuk forduló nők egyik gyakori panasza, hogy nem elég nagy kebellel áldotta meg őket a természet. Holott a valóban nagy mellek, bármilyen mutatósnak és vágyottnak számítanak, öltözködési szempontból inkább hátrányt jelentenek.

Mi a kicsi? Mi a nagy?

Az első kérdés az, vajon mi számít egyáltalán kicsi mellnek? Mert láttunk már jó néhány B kosaras tulajdonost a méreteire panaszkodni – pedig minden csak viszonyítás kérdése. A puszta számok alapján elsőként rendelkezésre áll mutatónak a mellbőség, mint adat, és ami valójában nagyon keveset mond. Mert mondjuk egy 90 centiméteres mellbőség egyrészt áll az ember hátából, másrészt pedig a domborúbb részekből. És ugyanúgy lehet 90 centi egy kisebb keblű, ám széles hátú úszónőé, illetve egy vékony, viszont erősen domborodó női személyé.

A melltartóméret már valamivel beszédesebb, mert az egyből két adatot tartalmaz: a mell alatt mért törzskerületet és a szükséges kosárméretet. Ám attól még, hogy két 75B melltartót viselő nő látszólag azonos mérettel rendelkezik, ez egyáltalán nem feltétlenül jelenti az, hogy vizuálisan vagy pszichésen valóban egyformának tekinthetőek. Mert képzeljétek, az egy méretbe tartozó női mellek nem mind ugyanolyanok! Elképesztően változatos formákban létezik ez a testrészünk is, ráadásul a test többi arányának is fontos szerepe van a teljes kép szempontjából. Arról nem is beszélve, hogy mennyire másnak vagyunk képesek látni saját magunkat.

Ezért örülj, ha kicsi a melled!

Fontos szerepet játszik a média, amely főleg az erősebben megáldott modellek képeivel van tele, így történhet meg, hogy sokan kevésnek érzik az adottságaikat. Nem szabad a fehérneműmodellek testéből kiindulni, de ha már mindenáron híres emberek testét vesszük alapul, akkor koncentráljunk inkább Keira Knightley-ra, aki úgy tűnik, elég jól boldogul fiúsabb alkatával is.

A nagy cici sokszor szemfényvesztés

A rendkívüli választékot produkáló fehérneműiparnak köszönhetően, legyen akármilyen aprócska melle is egy nőnek, könnyedén megváltoztathatja a látszatot. Szivacsos, drótos, push up, zselés és vízzel tölthető megoldások garmadája áll rendelkezésre, ha valaki ezt a megoldást választja. Ezek a legtöbbször igen kényelmetlen trükkök azonban csak arra jók, hogy az ember saját maga elől is megpróbálja eltitkolni a valóságot. Ha valakinek erre van szüksége ahhoz, hogy jól érezze magát, nyilván csinálja csak nyugodtan, végül is a hajunkat is festjük, és még a szemünk színét is meg tudjuk változtatni ideiglenesen egy kontaktlencsével. De hosszú távon mégis csak jobb megoldásnak tűnik megbarátkozni azzal, ami van, mert azért a nap végén általában le szoktunk vetkőzni. Könnyű mondani, de annál nehezebb megcsinálni, mégsem tudunk jobb módszert, mint amit már sokszor, sok témában elmondtuk: szeresd meg a tested.

Ezért örülj, ha kicsi a melled!

Miért jó a kis mell?

Akinek esetleg a szoptatás miatt volt már méretesebb mellbősége legalább átmenetileg, az tapasztalatból tudja, mennyi nehézséget okozhatnak a nagyobb keblek mozgás, alvás és öltözködés közben. Mindenféle sport jóval könnyebb, ha az embernek kicsi a melle, eleve megfelelő sportmelltartót találni kész kínszenvedés nagy méretnél, erről is írtunk már korábban egy tesztcikkünkben. A súlyos halmok egész napos cipelése elfárasztja a hátizmokat és a hason alvás sem egyértelmű opció. Az öltözködés során pedig ismét csak komoly kihívások várják a C/D/E kosarak tulajdonosait.

Kezdjük azzal, hogy egy kis mellből aránylag egyszerűen lehet optikailag nagyobbat csinálni, de azt az eszközt még nem találták fel, amivel kisebbíteni lehet a mellbőséget látványszinten. Le lehet szorítani, be lehet fogni halcsontok és egyéb kínzóeszközök közé, de lényegesen kisebb biztosan nem lesz. Így aztán egy rakás szabás, fazon és minta viselése szinte lehetetlenné válik, de legalábbis rendkívüli körültekintést és szakértelmet kíván. Míg az A/B kosár esetében gyakorlatilag bármit fel lehet venni.

Régebben akadtak olyan vélemények, hogy fiús mellkashoz nem illik a nagy dekoltázs, de ez az előítélet számos kis keblű hírességnek köszönhetően már a múlté. Ahogy Beyoncé vagy Jennifer Lopez sem rejtegeti a fenekét, úgy Keira Knightley, Zoe Saldana vagy Claire Danes sem tömköd szivacsot a ruhájába, csak hogy valami másnak látszódjon, mint ami. És milyen igazuk van!

Megnézem
Összes kép (1)

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top