Otthon

Klasszikus modernizmus

A manapság oly divatos és praktikus lakóparki lakások tervezése során – bármilyen magas színvonalú is az adott épület – a jövendõbeli <br> lakók egyedi igényeit nemigen van mód figyelembe venni.

Ennek gyakran az a következménye, hogy miután az újdonsült tulajdonos átveszi otthona kulcsait, bosszankodni kezd, ha úgy látja, számára
túl sok vagy túl kevés a fal, ha nem a megfelelő helyre került a fürdőszoba, és a nappalit is valahogy máshogy képzelte el. Érdemes hát még idejekorán felkérni egy belsőépítészt, hogy szerkezetkész állapotában tervezze meg ki-ki számára az áhított hajlékot.
Vendéglátónk semmit sem bízott a véletlenre. Amikor az épület, melyben lakást vásárolt, szerkezetileg elkészült, felkérte Hervé-Lóránth Ervin belsőépítészt, hogy igényeinek megfelelő otthont alakítson ki benne.
– Gyümölcsöző együttműködés volt a miénk – meséli a belsőépítész. – A tulajdonos konkrét elképzelésekkel fordult hozzám. Kérése az volt, hogy a nappali, étkező és konyha egységének kivételével az összes többi helyiség zárt, elkülönült legyen. Így nekikezdtünk az egyedi, testre szabott, modern élettér kialakításának. Az építtető által betervezett anyagokat, szanitereket kicseréltük, de az átalakítás során meghagytuk az oszlopokat, és igazodtunk a kialakított gépészethez, a lefolyókhoz, a szellőzőkhöz.
A száz négyzetméteres alapterületen a megbízó elképzeléseit és a tervező ötletét – a szülői háló, a fürdőszoba és a gardrób hármas egységét, amely ráadásul körbejárható – is meg lehetett valósítani. Ugyanígy külön, önálló részbe kerültek a gyerekszobák a hozzájuk tartozó fürdőszobával és a dolgozóhelyiség is. A hosszú, belső folyosó választóvonalként osztja fel az alaprajzot. Egyik oldalán tehát a gyermekek saját birodalma, a másikon a felnőttek elkülönült, intim világa kapott helyet.
A folyosó végi ablakokon át beáramló napsütés megvilágítja az előteret. A falba épített üvegtéglákon keresztül elegendő természetes fény jut a fürdőszobába is. Ennek felszereltsége – kombinált kád, parapettel elrejtett mellékhelyiség, duplamosdós elrendezés – klasszikus eleganciát sugall. A fürdő- és a hálószoba közé ékelt gardrób nemcsak praktikus, méretes rakodó- és tárolóterület, de párhuzamos szekrényeivel el is választja egymástól a két helyiséget. A válaszfal hálószoba felőli oldalába három falfülkét építettek be, melyek helyettesítik az éjjeliszekrényeket. Kéznél vannak itt az aktuális olvasmányok és még néhány szükséges kellék, apróság. A helyiséget méretes franciaággyal tették kényelmessé. A gardróbból egy tolóajtón át a dolgozószobába lehet jutni, amely a nappali felől is megközelíthető…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top