Otthon

Meghökkentő hétköznapi tárgyak: Karim Rashid őrületes világa

Korunk egyik legfelkapottabb dizájnere, kedvenc színe a rózsaszín, és a legunalmasabb tárgyból is ki tudja hozni az állatot.
5 felforgató tárgy, amelyet Karim Rashid tervezett

Lámpa háztartási kekszből »

Kiborg gyümölcskosár

Egészen friss alkotás ez az Alessinek tervezett, nyomtatott áramkörök kuszaságára emlékeztető gyümölcstál, ami szerencsére nyáklapmentes és háromdimenziós. Nekünk viszont annyira szögletes és kiborg, hogy leginkább csak génkezelt mandarint tudunk elképzelni benne.
A Hellraiser (Rashid finom utalásképpen a híres horrorfilm után nevezte el a tálat) egyértelműen jövőbe mutató tárgy, amelyben a sci-fi keveredik a horrorral. Csak erős idegzetű fiataloknak ajánljuk!

5 felforgató tárgy, amelyet Karim Rashid tervezett
5 felforgató tárgy, amelyet Karim Rashid tervezett

www.alessi.com »


A radiátorok fenegyereke

Eddig mindent megtettünk, hogy elrejtsük a fűtőtestet, ami csak egy szükséges rossznak számított a lakásban, ám miért is ne lehetne az enteriőr kiemelkedő része? Ez lebeghetett Karim Rashid szeme előtt, amikor a Caleido számára tervezett lapradiátorokat. A hatféle mintával készülő radiátor úgy kerülhet a falra, mint egy kortárs műalkotás, amellyel büszkélkedni lehet a barátok előtt.

Caleido részére tervezett lapradiátor
A Caleido részére tervezett lapradiátor
ID-EE radiátora
Az ID-EE radiátora

Persze a fűtőtest újragondolása nem újdonság a dizájner számára. 2008-ban az ID-EE számára tervezett meglepő formájú terméket. Ennek a radiátornak azon kívül, hogy nem tűnik annak, nagy előnye, hogy moduláris, azaz a kifűtendő helyiség mérete szerint alakíthatjuk.
www.caleido.bs.it »
www.id-ee.eu »


Védelem a világ ellen

Maratela és Karim Rashid együttműködéséből született a Koop fotel, amely színeivel bármelyik lányszobában vagy szinglilakásban megállja a helyét. Rashid rajong a rózsaszínért, szóval nem éppen a macsókra gondolt, amikor megalkotta ezt a puha, védelmet nyújtó „menedéket”.

5 felforgató tárgy, amelyet Karim Rashid tervezett
5 felforgató tárgy, amelyet Karim Rashid tervezett

Ebben a fotelban el lehet bújni, bele lehet süppedni és kirekeszteni a külvilágot. Az ilyen „átkaroló és védelmező” jellegű fotel ugyan nem újdonság a bútortervezésben, azonban formája mindenképpen elképesztő: hol egy tojásra, hol egy óriás telefonkagyló egyik felére emlékeztet.
www.martela.com »


A legjobb, ami egy ülőkével történhet

A Bite Me szék a francia XO Design felkérésére készült, majd a siker után jött a Baby Bite. A forma mindkét bútordarabnál jellemző, jól azonosítható stílusjegyekkel. Együtt és önállóan is megállják a helyüket a térben. A Baby Bite különlegessége, hogy kettesével árulják.

5 felforgató tárgy, amelyet Karim Rashid tervezett
5 felforgató tárgy, amelyet Karim Rashid tervezett

 

5 felforgató tárgy, amelyet Karim Rashid tervezett

A két ülőke nem csak külön-külön, hanem összeillesztve, együtt is alkalmas széknek. Mivel az ülőkéknek nincs háttámlájuk, ezért kisasztalként is funkcionálhatnak. Formájuk, gyerekes otrombaságuk és puzzle-szerű illeszkedésük a gyerekjátékokra emlékeztet, azonban nemcsak a gyerekszobában, hanem bármilyen modern lakásban az enteriőrbe illeszthetőek.
www.xo-design.com »


Bearanyozza az esős napokat

A kortárs dizájntárgyairól híres Casamania számára Karim Rashid több tárgyat is újragondolt. Az egyik legnépszerűbb a Zotnik névre hallgató esernyőtartó, ami fura formája ellenére megfelel az esernyőtartók iránti elvárásnak, azaz lehetővé teszi az esernyő tárolását és összegyűjti a lecsorgó vizet, ezenfelül azonban olyan kiegészítő, amely használaton kívül is izgalmas.

5 felforgató tárgy, amelyet Karim Rashid tervezett
5 felforgató tárgy, amelyet Karim Rashid tervezett
5 felforgató tárgy, amelyet Karim Rashid tervezett

A Zotnik több színben készül, a konzervatív fekete mellett elérhető a Rashidra oly jellemző rózsaszín is, sőt a belső felület színezésével egészen különleges látványt nyújt üresen is. Univerzális formájának köszönhetően magánlakásban, butikban, de kisebb közösségi terekben is megállja a helyét. Egy tartó egyszerre hat esernyő tárolását teszi lehetővé.
www.casamania.it »

5 felforgató tárgy, amelyet Karim Rashid tervezettAz amerikai sztárdizájner ma délután 16.00-kor tart előadást a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) auditóriumában, ahol a kivételesen gazdag életművel büszkélkedő alkotó több tucat termékéből rendezett minitárlatot is megtekintheted. Részletek »


Karim Rashid honlapja:
www.karimrashid.com »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top