Otthon

Madárcsicsergés és langymeleg ülőke vár a jövő vécéjében

Köszön, zenél, megmosdat és masszíroz, meleg levegő segítségével menetkészre szárít – igen, egy WC-ről beszélünk. A luxus megszállottjainak pénzkidobása, vagy a jövő találmánya?

A japán háztartásoknak immár alapdarabja az intelligens toalett, de Európában az okos-WC-láz még csak ezután köszönthet be. Ennek ellenére aki ilyen készülékre vágyik, akár itthon is vehet hasonlót. A minimum 200 ezer forintos szaniter ugyan csak kistesója a másfél milliós japán készülékeknek, számos extra szolgáltatásával mégis valóságos élménytoalettként működik.

Kipróbálnád az okos-vécét?

 

Köszön és zenél

Az igazán intelligens WC szenzorai segítségével érzékeli, ha a kis-, illetve nagydologban érdekelt felhasználó közeledik, és ennek megfelelően a csésze fedőlapja magától felnyílik.

Egyre több készüléknél UV fényes fertőtlenítést alkalmaznak, így a deszkára bátran ráülhetünk. Az ülőfelület érzékeli a testsúlyt, nyomás hatására azonnal kellemes hőmérsékletűre melegszik. Használat közben az okos WC zenét – igény szerint akár madárcsicsergést – játszik, hogy diszkréten fedje az éppen zajló folyamatok zajait. Az öblítés természetesen automatikus, mint ahogy minden használat után a légfrissítés is.

Kipróbálnád az okos-vécét?
Így néz ki egy japán WC irányítópanelje

 

A készülék lelke a fenékmosó, ez egy távirányítóval női és férfi üzemmódban is elindítható. A szerkezetnek ez a része teljesen önfertőtlenítő, így minden használat után tökéletesen tiszta marad. Külön programpont a masszírozás funkció, a mosás után mindig működésbe lépő légfúvóka pedig kellemesen meleg levegővel öltözködéskészre szárítja az érintett felületet.

Vigyáz az egészségünkre

Az okosvécék legújabb generációja a kényelmi szempontokon túl az egészség megőrzésében is szerepet vállal. Ezek a készülékek már a csészébe kerülő anyag összetételét is kielemzik, és a kapott értékeket sms formában telefonra küldik. A felhasználó így naprakész információkkal rendelkezhet saját egészségi állapotáról – már ami vizeletből és székletből megtudható.

Szórakoztat

Az intelligens toalettek másik csoportja inkább a szórakoztatásra koncentrál. Japánban egyre több, nyilvános helyen működő piszoárt szerelnek fel videojátékkal, ezekhez a szaniterekhez általában szemmagasságban kijelzőmonitor is tartozik. A képernyő összeköttetésben van a piszoár belső falára erősített érzékelővel – ezt kell a játékos kedvű férfiaknak eltalálniuk. Van olyan „Graffiti Eraser” névre hallgató játék is, ahol a minél erősebben kipréselt vizeletsugár segítségével egy falfirkát kell eltüntetni a monitorról!

A „The North Wind and Her” című játékban viszont hasonló elv alapján a képernyőn megjelenített szélmozgás irányítása a feladat. Aki jól céloz, nyer: fellibben a monitoron látható virtuális hölgy szoknyája.

Kipróbálnád az okos-vécét?
Piszoár játékfüggőknek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top