Otthon

Ötödik baba miatt költöznek Beckhamék?

Victoria és David ötödik gyereket is vállalnának, de már a hazájukban.

A Beckham család 2007-ben költözött Los Angelesbe, amikor David a Galaxy focicsapatához szerződött. Az idei nyarat azonban javarészt Nagy-Britanniában töltötték, és a brit lapok értesülései szerint az év végén haza is költöznek.

Beckhamék
Beckhamék

 

A 37 éves sztárfocista állítólag nemsokára visszavonul a profi labdarúgástól, és a nyáron azt nyilatkozta, hogy sportmenedzsmenttel sem szeretne foglalkozni, inkább gyerekeket tanítana futballozni. A Beckham szülők emellett szeretnék, ha fiaik, a 13 éves Brooklyn, a 10 éves Romeo és a 7 éves Cruz az elkövetkezendő iskolaéveiket Európában töltenék, illetve később majd a most 15 hónapos Harper Sevent is itt iskoláznák be. A házaspár egyébként annak a lehetőségét sem zárja ki, hogy ötödik gyereket is vállalnak, sőt egyes pletykák szerint Victoria máris újra várandós, igaz, ezt az érintett szóvivője határozottan cáfolta.

A Beckingham-palota
A „Beckingham-palota”

 

Amennyiben azonban újra Nagy-Britanniában fognak élni, valószínűleg már nem a Beckingham-palota néven emlegetett hertfordshire-i rezidenciájuk lesz az otthonuk, azt ugyanis eladják. Helyette Nyugat-Londonban akarnak luxusházat vásárolni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top