Otthon

Mégis veszélyben a fehér karácsony

Bár még vasárnap is havazhat az ország több részén, félő, hogy elolvad szentestére.

Bár a hét elején a hosszú távú előrejelzés még fehér karácsonnyal kecsegtetett, sajnos már nem olyan jók a kilátások. Bár többen jósolnak havazást még vasárnapra, gyanús, hogy karácsonyra jobb esetben is havas eső lesz belőle. Emellett van rá esély, hogy pluszba kúszik fel a hőmérséklet, így ha esett is hó, elolvadhat.

Ma még ködben úszunk

Mára még a tartós, sűrű köd miatt adott ki figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország jelentős részére. Napközben –2 és +2 fok között alakul a hőmérséklet, többnyire felhős lesz az ég, a legtöbb napsütés a Kisalföldön és a Tiszántúlon várható. Sem eső, sem havazás nem valószínű. Éjszakára 0 és –9 fok közötti hideget várnak.

Szombattól továbbra is marad a felhős, ködös idő, aztán vasárnap többféle havazni kezdhet, de ez nyugat felől fokozatosan átmegy havas esőbe és esőbe. Északkeleten viszont még este is havazhat. Karácsony napján is legfeljebb keleten lehet számítani havazásra vagy havas esőre. A hónak nem kedvez, hogy egy kis felmelegedés indul, míg szombaton napközben –3 és +2 fok közötti hőmérséklet várható, keddre –1 és +5 közé melegszik az idő.

 Mégis veszélyben a fehér karácsony

Kétesélyes a fehér karácsony a Köpönyeg előrejelzése szerint, ők vasárnapra havazást, karácsony napjára havas esőt, e mellé +3 és –3 közötti hőmérsékletet jeleznek előre.

 Mégis veszélyben a fehér karácsony

Az Időképnél ennél pesszimistábbak, azt várják, hogy az ünnepekre jelentősen megenyhül az idő, és esőre is sokfelé lehet számítani, így az ország nagy részén sajnos jelentősen csökkent a fehér karácsony valószínűsége. Az előrejelzést egy lényegre törő grafikán foglalják össze:

 Mégis veszélyben a fehér karácsony

keretes cikk - vak
ADVENT A NŐK LAPJA CAFÉN!

Hangolódj rá a karácsonyra a Nők Lapja Café adventi különszámával! Tesztekkel, receptekkel, programajánlatokkal és ajándéktippekkel várunk. És persze minden napra jut valami meglepetés is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése