Otthon

Újabb cuki állatbébi született Budapesten

Most a földi koalának is becézett vombatoknál gyarapodott a család. A következő hetekben egyre gyakrabban lehet látni majd a kicsit.

A kiselefánt és az oroszlánkölykök után újabb kisállattal gazdagodott a Fővárosi Állat- és Növénykert, most a két csupaszorrú vombatnak született kölyke – jelentette be Hanga Zoltán szóvivő. A nem mindennapi szaporulat világra szóló szenzációnak számít, hiszen Magyarország, sőt egész Kelet-Európa valamennyi állatkertje közül Budapesten sikerült először szaporítani ezeket az Ausztráliában őshonos erszényeseket. Mi több, világviszonylatban is rendkívül ritka esemény a vombatok eredményes szaporítása.

Így néz majd ki, ha előbújik
Így néz majd ki, ha előbújik Fotó: Greg D’Arcy 

Ki fotózza le először?

Az erszényből kukucskáló vagy kilógó kölyköt eddig csak rövid észlelések erejéig lehetett megfigyelni. Ennek megfelelően még nem sikerült fényképen is megörökíteni a jövevényt. Ezért az Állatkert arra biztatja a fotózás iránt érdeklődő látogatóit, hogy próbáljanak meg fényképet készíteni az időnként kikandikáló kölyökről, természetesen az állatok zavarása, villanófény használata nélkül. Aki a leghamarabb küld olyan képet a vombat@zoobudapest.com címre, amelyen a kölyök is elég jól látszik, állatkerti belépőjegyet kaphat.

A sikeres fotózásra délután négykor, a vombatok tréningje és etetése idején a legjobbak az esélyek. Az elkövetkező hetekben egyre gyakrabban lehet majd látni, amint a kicsi egyes testrészei kilógnak az erszényből, illetve hét hónapos korában néha már teljes egészében ki fog jönni a biztonságos menedékből. Arra azonban, hogy végleg elhagyja az erszényt, csak az állat kilenc hónapos korára lehet számítani, és még ezután is visszadugja a fejét, hogy anyatejhez jusson.

Fotó: Will Keightley
Fotó: Will Keightley

Ritka, mint az óriáspanda

Ma az egész világon mindössze tizenkét állatkertben láthatnak vombatokat azok, akik Ausztráliába nem jutnak el. Mindez azt jelenti, hogy a földi koalának is becézett vombat nagyjából olyan ritka látványossága az állatkerteknek, mint az óriáspanda, hiszen utóbbit a Kínai Népköztársaság területén kívül ez idő szerint szintén 12 állatkertben mutatják csak be. Még ritkább, hogy a vombatok szaporodjanak is, az európai szaporulat száz év alatt összesen 10 kölyök volt, és európai állatkertben két évtizede nem született vombatkölyök.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top