Otthon

Ilyenek a gasztrobloggerek konyhái

Idejük nagy részét a tűzhely és a számítógép mellett töltik, hogy konyhai tapasztalataikat az interneten tegyék közkinccsé. Három népszerű gasztroblogger mutatja meg a saját konyháját, és azt is elárulják, milyen lenne az álomkonyha, amit megépítenének.

Fűszeres Eszter

“A jó konyha személyre szabott, nem több, nem kevesebb”


NÉVJEGY

Bodrogi Esztert mindenki csak Fűszeres Eszternek ismeri, ami tulajdonképpen az írói álneve. Két otthona van: Erdőbénye, épesapja szülőfaluja és Budapest. Nyomdamérnök a végzettsége, de sosem dolgozott a szakmájában. Első gyerekével volt gyesen, amikor elkezdte írni blogját. Főztjén egyaránt hagynak nyomot utazási élményei, mások receptjei és a dédanyja receptes füzete. A blog indulása óta túl van egy sikeres szakácskönyv kiadásán, gasztromagazinoknak dolgozik, és mostanra már két kisgyerek, Dávid és Záli édesanyja. Egy ideig az Ikea konyharészlegének tervezőjeként dolgozott. Igazi kétlaki ember, ha tehetné, a nyár három hónapját Erdőbényén, a telet pedig Pesten töltené.

fotó: Kövesdi Réka
fotó: Kövesdi Réka

–    Mi a konyharészleg-tervezőként töltött idő tapasztalata?
–    A legtöbb ember nem tudja magáról, hogy mire van valójában szüksége. Ha megtehetik, sokat költenek a konyhára, pedig nem is feltétlen használják ki. Ez valahogy kulturálisan bennünk van. Pedig a jó konyha személyre szabott, az egyedi igényeknek megfelelő, nem több, nem kevesebb.

–    Van kedvenc konyhai eszközöd?
–    A salátacentrifuga, amiről sokáig azt hittem, hogy felesleges, pedig száraz leveleken könyebben megragad az olaj. És az öntöttvas serpenyőim. Van olyan darabom, amit még a nagymamám vett Angliában, és onnan hozta haza bőröndben.

–    Mi az, ami nélkül nem konyha a konyha?
–    A jó sütő, ami 50-től 300 fokig állítható. Kenyeret, pizzát csak 300 fokon lehet sütni és a legtöbb sütő maximum 250 fokra fűthető. Hasznos a turbó felfűtő fokozat, ami 5 perc alatt 180 fokra fűt, és az öntisztító funkció, amivel kiégeti magát. Ideális esetben magasan van elhelyezve, hogy ne kelljen hajolni. Nálam a robotgép alapdarab, kint van állandóan a pulton. Egy jó vízforraló nagyon kell, és nagy mosogatóra van szükség.

–    Mi az, amiből mást választanál a konyhába most, mint korábban?
–    Most már nem rusztikus konyhát választanék, hanem egy egyszerű, nem hightech, de modern bútort vennék, és lenne benne egy porcelánmosogató. Most nincs elég munkafelületem, ami nem jó. Korábban mindig a gáztűzhelyben hittem, de most egy indukciós lapot választanék, 90 centi széleset, woknak való mélyedéssel.

–    Van ami nálad máshogy van Pesten vagy Erdőbényén, mint egy átlagos háztartásban?
–    Miután Pesten hétköznap sietős és tréfli, szombaton pedig kóser konyhát viszek, így edényekből kettő van. Két kávéfőzőnk van, az egyik a nappaliban, mert legtöbbször ott kávézunk. Erdőbényén van egy kis füstölő szekrényem, bár a füstölés valójában egy külön mesterség, azért próbálkozom vele.

Megnézem
Összes kép (1)

–    Milyen az álomkonyhád?
–    Mindenképpen egy szeparált étkezős konyha, amiben van egy kanapé is és egy gyönyörű, faragott márványmosogató.

–    Mi jellemzi a főztödet? Ki inspirál?
–    21. századi, tradicionális kóser alapokon nyugvó, fúziós konyhát viszek. Kedvenceim a házias, lassan fövő egytálételek, mondjuk egy marokkói csicseriborsós sólet. Nem vagyok édesszájú, inkább a sós ételeket és a tésztákat szeretem. Hugh Fearnley Whittingstall (www.rivercottage.net) nagyon inspirál. Vidéki konyhát visz, az az elve, hogy mindent használjunk fel, a háztáji, a házi veteményes fontosságát hangsúlyozza. Nem vagyok hippi, de zavar az eltávolodás a gyökerektől és a pazarlás.

–    Van speciális konyhai trükköd?
–    Sokszor sütőben főzök. Mondjuk 4 órára berakok egy pörköltet 150 fokra és ott fő meg lassan. Egészen más íze lesz.

Havas Dóra
“Mindennap használom a falra rajzolt mértékegységeket”

NÉVJEGY
A főzés nála szenvedély, amit anyai nagymamájától és anyukájától örökölt. Mautner Zsófi hatására blogot indított Lila Füge néven, ami számára egy hatalmas tanulási folyamat és egy új élet kezdete lett. Azóta a blog vele változik, indulásakor még kötött munkaidőben dolgozó nő volt, majd kétgyerekes anyuka lett. Otthonukban kevesebb mostanában a vendég, de a családi karácsonyok alkalmával 16 ember üli körbe az ovális étkezőasztalt. A kezdetek óta már két, saját fotóival illusztrált szakácskönyve is megjelent a Boook kiadó gondozásában.

Ilyenek a gasztrobloggerek konyhái–    Mi volt a legfontosabb szempont tervezéskor?
–    Régen itt egy rusztikus konyha állt, és én modernet akartam. Egy olyan nő konyhája volt, aki lényegében nem főzött, kevés volt a munkafelület. Körülbelül két éve újítottuk fel, és egy U alakú munkafelületet alakítottunk ki. Az előző lakásban nem amerikai konyhánk volt, de gyerekekkel sokkal jobb így.

–    Mi az amiről úgy érzed, hogy igazán jól sikerült részlet?
–    A plafonig érő szekrények a ritkán használt eszközöket és a klímát is rejtik. A tervező beszélt le arról, amihez eleinte nagyon ragaszkodtam, hogy csak fiókok legyenek. Utólag cseppet sem bánom. A szigetes elrendezéssel megszűnt, hogy csak a nappalinak háttal állva tudok főzni, ami  életminőség-javulás. A padlón meleg burkolat, linóleum van, a pohár nem törik össze, ha leesik és cirmos felülete miatt nem látszik rajta a kosz, nagyon könnyen tisztítható. Remek választás volt. Stílusát tekintve imádom, hogy két színű, fent világos, alul sötét a bútor. A kávéfőző sarok az étkező felé néz, ami szintén nagyon praktikus.

–    Milyen luxusra költöttél?
–    Szokványos csempeburkolat helyett hőálló üveglap került a falra, mögé egyedileg terveztetett és gyártatott matricát ragasztottunk. A grafika azokat a mértékegység-átváltásokat ábrázolja (példáu: egy evőkanál hány gramm?), amikre állandóan szükségem van. Ez nagy álmom volt. Mindennap használom, és nagyon szeretem. Mivel nincs kamra, így kellett egy igazán jó kamraszekrény és a sarokszekrényből is kiforduló polc. Ezekből a belső vasalatokból csúcsminőséget választottunk, hogy bírják a strapát.

–    Mit rontottál el?
–    A korábbi sütőt megtartottam. Nagy szívfájdalom, hogy lent van, de ez egy szükséges kompromisszum volt, mert kellett a hely a kamraszekrénynek. Most két főzőlap van, a gáz a régi helyén és a forgatások miatt, egy indukciós a sziget részen. Ma már a szigetre raknám a gázt is, mert jobb a nyitott tér felé nézni és úgy főzni. A hűtőm nagyon profi, nincs benne semmi szag, UV fény van benne, de egy kicsit kicsi. A mély fiók nem az igazi, mindig kupi van benne, és én sajnos szörnyen rendetlen vagyok.

–    Mi az ami kötelező kellék egy jó konyhában?
–    Az egyterű nappali-konyhákban van egy nagy teljesítményű elszívó, ami nálunk nagyon bevált. Szerintem a magas, gégecsöves csaptelep nagyon praktikus. Konyhai csodafegyverem a robotgépem és a turmixgépem. Ezeken kívül egy jó kés meg egy jó kőmozsár nálam alapvető fontosságúak.

Megnézem
Összes kép (1)

–    Milyen konyhai eszközre vágysz még?
–    Nem vagyok eszközmániás, de szeretnék egy jobb sütőt, esetleg egy gőzpárolót, és azért egy jó kompresszoros fagyigépet elfogadnék. Mániákusan gyűjtöm a csatos üvegeket és a bádogtányérokat.

–    Mi jellemzi a főztödet?
–    Sok zöldség és édesség, házias ételek, családi receptek. Az arab konyha közel áll hozzám, sokat éltem a Közel-Keleten és az ottani ízek belém égtek. A gyerekek nagyon jó evők, nagyjából ugyanazt eszik, mint mi.

Mautner Zsófia

“A gépeknél fontosabb egy jó kés és egy jó serpenyő”

NÉVJEGY
2009-ben sikeres brüsszeli diplomatakarrierjét cserélte le a főzésre, melynek szeretetét apukájától örökölte. A Chili és vanília blog kezdetben, a brüsszeli évek alatt barátainak szólt, aztán egyre több követője lett. Eredetileg közgazdász, hat nyelven beszél. Külföldről hazatérve egy gasztronómiai portál főszerkesztője volt, azóta számos gasztronómiai projekt szervezője, két sikerlistás szakácskönyvet és egy interjúkötetet írt. Számos gasztronomiai témájú lapban publikál, televíziós főzőműsort vezet.

Ilyenek a gasztrobloggerek konyhái–    Hogyan tervezeted meg a konyhádat?
–    Mindenki azt gondolja, hogy meg tudja tervezni a saját konyháját, de szerintem érdemes profik segítségét kérni. Én is így tettem. Amikor hazajöttem Brüsszelből, akkor csináltattam meg, amikor tudtam már, hogy a főzés lesz a “főállásom”. Nagyon pontosan megterveztem, mindent úgy, hogy fejben a valós főzést szimuláltam, és így gondoltam át, hogy mi hol legyen. Így lett a fűszerpolc is például.

–    Mit csinálnál most másképp?
–    Ha újratervezném, és lenne helyem, kétmedencés mosogatót raknék be csöpögtetővel. Az egyetlen, amit lecserélnék, az a munkafelület: fát vagy gránitot választanék.

–    Mi az, ami a te konyhádban speciális, az átlagostól eltérő?
–    Két sütőm van, a nagyüzem miatt, az egyik 350 fokig felfűthető. Gázzal szeretek főzni, de van egy elektromos főzőlap szemben, a szigeten a fotózások, forgatások miatt. Van egy hatalmas kamraszekrényem, aminek a  kiosztását nagyon körültekintően megterveztem, előre lemértem az üvegek, dobozok magasságát, amiket tárolni akartam benne. Hatalmas a hűtőm, pedig kis háztartást viszek, és rengeteg pakolóhelyem van.

–    Titkos fegyvered van?
–    Mivel nincs gőzpárolóm, ha párolni kell, akkor egy klasszikus bambuszpárolóval párolok. Van egy melegítő fiók az egyik sütő alatt, amit hivatalosan tányérmelegítőnek neveznek, és általában csak 120-180 fokig melegít. Ez talán luxusnak tűnhet, de akinek van helye, annak nagyon ajánlom, mert nem megfizethetetlen, és fantasztikus konyhai eszköz. Jó hús pihentetésére, melegen tartásra és keleszteni is szuperül lehet benne.

–    Mi az ami kötelező kellék egy jó konyhában?
–    Szerintem egy jó kés és egy jó serpenyő fontosabb a gépeknél. Gépekből a botmixer nálam alapvető, és amit a botmixer nem tud, ahhoz kell egy jó turmixgép, de azért alapvetően azt szeretem, ha minél kevesebb a gép, mert a nagy munkafelület nagyon fontos.

Megnézem
Összes kép (1)

–    Hogyan jellemeznéd a főzési stílusodat?
–    Multikulturális hatások, nyitottság a nemzetközi konyhákra. Összetett, komplex fűszerhasználat. Sok szezonális gyümölcs és zöldség használata.

–    Milyen neked az álomkonyha?
–    Egy szeparált konyha és egy nagy ebédlőasztal a nappaliban, a konyhai pult is nagyon bevált, itt sokat ücsörögnek a vendégeim. Nem nekem való az egyterű konyha-nappali, mert alapvetően rendetlen vagyok, bár a konyhában sokkal kevésbé, mint máshol.
 


A cikk teljes változata a Nők Lapja Enteriőrben jelent meg.
A ház, aminek alig van rezsije

A tartalomból:

  • Otthon Barcelonában
  • Hétvégi lak a Balaton-felvidéken – Schaffer Erzsébetnél jártunk
  • Nem luxus a passzívház
  • A jövő magyar dizájnerei
  • Ez így gömbölyű! – vendégségben egy cukrásznál
  • Vass Virág: Viva tapétas!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top