Otthon

Több mint 6 évet kell dolgozni egy budapesti lakásért

Európai összehasonlításban ugyan olcsó az ingatlan a magyar fővárosban, viszont a kereset is alacsony.

5 lakás 10 négyzetméter alatt  

Európában Budapesten a legolcsóbb a lakás, viszont a keresethez mért törlesztő részlet arányában már csak nyolcadik helyen állnak a magyar főváros lakói – derült ki az Otthon Centrum összesítéséből. Egy 60 négyzetméteres, átlagos lakás a magyar fővárosban 74 280 euróba kerül. A második helyen álló Bukarestben 81 000, míg Pozsony belvárosában 123 220 ezer euró az ára egy ugyanilyen lakásnak. A legdrágább város Párizs, ahol a külső kerületekben is 699 105 euró egy 60 négyzetméteres lakás.

Érdekes információ, hogy egy átlagkeresetű embernek mennyi ideig kell dolgoznia egy példabeli lakásért. Ezen a listán Berlin vezet 3,53 évvel, majd Dublin következik a maga 4,19 évével. Budapest az ötödik, 6,36 évvel. A bukarestiek vannak a legkedvezőtlenebb helyzetben, a maguk 17,53 évével.

Az, hogy a havi kereset mekkora hányadát viszi el a lakás törlesztő részlete, már a hitel költségétől is függ. Például Bécsben ez 2,82 százalék, Budapest pedig az utolsó a listán 8,85 százalékkal.

A keresethez mért törlesztő részlet tehát Berlinben a legkisebb, 14,05 százalékkal. Második Dublin 17,3 százalékkal, míg Budapest a nyolcadik, 40,73 százalékkal. Ebben a mutatóban is a bukarestiek jártak legrosszabbul, átlagkeresetük 87,76 százalékát viszi el a havi lakástörlesztés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése