Otthon

Budapestre érkezett Dexter

Egyenesen Texasból jött hozzánk.

Bemutatták a Fővárosi Állat- és Növénykert új aranyhasú mangábéját, Dextert, akit azért hoztak Budapestre, hogy frissítsék a fővárosi intézmény majompopulációjának vérvonalát.

Már nassol

A négytagú “majomkülönítménnyel” együtt Texasból érkezett hím állatot a napokban kezdik összeszoktatni a nyolc budapesti nősténnyel. Dexter az első pillanatoktól kezdve magabiztosan viselkedett, szállítódoboza kinyitása után azonnal birtokba vette az egyelőre csak számára kijelölt helyet, és perceken belül nassolni kezdett a kikészített gyümölcsökből.

Fotó: Kovács Attila / MTI
Fotó: Kovács Attila / MTI

Az összeszoktatás hetei alatt kiderül, befogadják-e a nőstények a leendő tenyészhímet. Ha igen, akkor akár egy éven belül szaporulatra számíthat a fővárosi intézmény. Amennyiben viszont ellenségesen fogadnák Dextert, a gondozók a másik hímmel, Tukallal tesznek próbát.

A Magyarországra szállított majomcsapat másik három tagját – két nőstényt és egy hímet, Daphnét, Tylert és Tukalt – egyelőre karanténban tartják. A két nőstényt később Hollandiába szállítják, ahol egy francia hímmel alakítanak csapatot, a másik hímet pedig egy francia állatkert kapja meg.

Szapora állomány

A majmokat a texasi San Antonió-i állatkert ajándékba adta a budapesti intézménynek, így ezekkel együtt jelenleg hivatalosan összesen 12 aranyhasú mangábéval büszkélkedhet az állatkert. Állománya jelenleg is a legnagyobbak és a legszaporábbak közé tartozik világviszonylatban is.

Vegyél részt a kutatásunkban!

A kérdőív kitöltése anonim, és az internetezési szokásokat mérjük fel benne. A részletekért kattints!

KITÖLTÖM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése