Nem vették fel egyetemre, ezért a saját útját járta

– Elsősorban nem grafikákat, hanem használati tárgyakat árulsz. Táskát, tokot, naplót, mobilhátlapot például. Miért?

– Igen, grafikát tőlem viszonylag keveset vásárolnak, nem is ez teszi ki a termékeim nagy részét, viszont minden egyes tárgyam alapja az általam tervezett grafika. Azt látom, hogy az embereknek van igényük arra, hogy képek vegyék körbe őket, de kevesen vannak tisztában ennek az értékével, és sokan nem is engedhetik meg maguknak, és valljuk be, végül is nem létszükséglet. A legkelendőbb munkáim a képeslapok, de hogy mik a kedvencek, az mindig változó. Volt egy időszak, amikor egy csomó Kindle-tokot adtam el, máskor a táskákra mutatkozott kereslet. A naplók is érdekes téma, egy ideig nem adtam el egyet sem, de egyszer csak az is beindult, és azóta is keresik folyamatosan.

Tény, hogy Magyarországon a papíráruk tekintetében sehol nem vagyunk Európához képest, és akkor Észak-Amerikáról nem is beszélek, ami ennek a műfajnak a Mekkája, és én is csak az internetről ismerem az ottani kínálatot. A hazai felhozatal ebből kifolyólag elég vegyes. Kevés az igényes, szép, minőségi papírtermék, ami itthon készül, ezért is van helye az én kézműves alkotásaimnak.

– Hogyan kezdtél el grafikával foglalkozni?

– Gyerekkorom óta foglalkoztat a vizualitás, a művházas rajzszakkörön kezdtem a pályafutásom. Utána pedig volt minden: rajziskolák tömkelege, festőtábor, dekorsuli, tűzzománcsuli, egyedül a főiskola vagy az egyetem maradt ki, mivel nem vettek fel, két év próbálkozás után pedig feladtam. Inkább jártam a saját utam, és szerencsém volt, mert úgy alakult, hogy ezt, azaz a festést csinálhattam mindig is.

– Milyen a stílusod?

– Ha valaki még nem látta a munkáimat, és érdeklődik felőle, akkor azt szoktam mondani, hogy hétköznapi témákat festek, kicsit mesés megfogalmazásban, illusztrációs stílusban. A Meskán a designbyrothaniko néven lehet megtalálni az alkotásaimat. Hétköznapi témákat jelenítek meg, amik körülveszik az embereket – például a sárga 4-es villamos, az Astoria –, ráadásul hétköznapi használati tárgyakon szerepelnek, ettől igazán egyediek, olyan rothanikósak a tárgyaim.

– Írd le röviden a technikát, amit használsz!

– Hát ez egyszerű szokott lenni. Vízfestéket használok, de annak a delux változatát, az akvarellt. Ez alatt azt értem, hogy a technika ugyanúgy működik, mint egy hagyományos vízfestéknél. Lazúros rétegeket viszek fel egymásra, a festék maga viszont más minőség, mint a sima gombfestékek, és akár több száz évig is tartós maradhat. De én amondó vagyok, hogy nem elég pusztán a technikát jól tudni. Nálam például fontos lépcső volt, amikor rájöttem, hogy a grafikáimhoz illeszkedő tárgyakra téve megvan a helye az alkotásaimnak az emberek életében.

– Honnan gyűjtöd az ihletet?

– Na az ihlet az bárhonnét jöhet! Amióta van internet, rengeteg illusztrátor, grafikus munkája hozzáférhető bárki számára. Az mindig inspirál, ha látom, hogy mások milyen állat dolgokat csinálnak. Nagyon szeretem például a dél-amerikai grafikusok munkáit. Példaképem kettő is van: Rebbeca Deutremmer és Camille Garcia Rose, szerintem egészen elképesztő az ő képi világuk.

– Mi a legnagyobb kihívás számodra a rajzolásban?

– Vannak gyengeségeim, amik előjöhetnek egy-egy munkában, olyankor mindig halogatom az adott részfeladatot. A legnagyobb kihívás mégis talán az, hogy le tudjam képezni azt, ami a fejemben van. Néha előfordul, hogy jobb az elképzelésem annál, mint ami végül megvalósul belőle.

– Mi a legutóbbi munkád?

– Egy washingtoni ügynökségnek készítettem grafikát egy honlaphoz.

– Mióta meskázol?

– Idén áprilisban nyitottam a Meskán a boltomat. Képzeld el, az első két hétben nem adtam el semmit, aztán hirtelen beindult a dolog, azóta folyamatosan vannak vevőim! Aminek különösen örülök, az az, hogy a vidéken élő embereket segít elérni ez a webshop. Azon kevés dolgok közé tartozik ebben az országban, ami nem Budapest-centrikus: az összes felhasználót tekintve 70-30 százalék az arány, azaz körülbelül kétszer annyi vidéki használja ezt az oldalt, mint budapesti. Ez azért külön öröm számomra, mert bár Budapesten élek több mint húsz éve, de vidékről származom én is, és jól ismerem azt az érzést, hogy “minden a fővárosban van, és ez milyen kiszúrás már”!