Perzsa ékszerekkel hódít a magyar iparművész

Miért pont az ősi perzsa kultúrából inspirálódsz?

Hat évig éltem Iránban a férjemmel: őt ’91-ben küldték ki oda, és megkérdezte, akarok-e vele menni. Mondtam, persze! Előtte itthon én az Iparon végeztem, még a diploma évében el is helyezkedtem a Debreceni Minőségi Szabóipari Szövetkezetnél, aztán nívódíjat kaptam, szóval szépen kezdett alakulni minden. De kint Iránban felfedeztem magamnak a dervis- és a nomád ékszereket, azóta is tart ez a szerelem. Vonzódom az organikus, keleti hatásokkal átitatott dolgokhoz.

Úgy tudom, kint is elképesztő sikereid voltak.

Mondhatjuk, például a kinti Nők Lapjának megfelelő helyi lap írt rólam. A velem foglalkozó cikkben nyitottak először külföldi női alkotó felé. Csadoros fotó készült rólam, mindenhol eltakarták a hajamat, egy szál sem lóghatott ki. Azóta persze ezek a szabályok már lazultak kicsit.

Jártál mostanában Iránban?

Igen, minden évben kimegyek. A férjemmel együtt szőnyegeket hozunk be: nem kereskedők vagyunk, hanem európai művészszemlélettel közelítünk a témához. Amikor kiutazunk, ott vár bennünket 3-4000 szőnyeg, abból választunk ki úgy 200-at, amit hazahozunk magunkkal. A házunk alagsorában van egy műterem-galéria, oda kerülnek. Illetve én mindenféle tárgyat gyűjtögetek. Van például egy bolhapiac, ahol nem viccelek, de kétezer éves tárgyakra is rá lehet bukkanni.

Hol szerzik be az árusok ezeket a kincseket?

Egyszerű embereket képzelj el. Egyfolytában a sivatagot járják, és azt figyelik, hogy hol bújik elő egy bizonyos növény, mert ahol az a növény megjelenik, ott valószínűleg több száz éves leletek vannak. És akkor ott esélyük van rátalálni ezekre az értékes kincsekre.

Neked melyik a legkedvesebb tárgyad?

Van egy lóékszerem, ez egy szív formájú, sárgaréz medál. Azért lóékszer, mert eredetileg tényleg egy ló viselte. Egyszer Perszapoliszban jártam, és észrevettem egy szobrot, aminek az oldalára ez a fajta ékszer van odafaragva. Nagy rácsodálkozás volt ez a részemről. A másik szívemnek-lelkemnek kedves tárgy pedig egy szkíta figura, ami sírlelet lehetett. Egy oldalra billenő sapkás szerencsehozó figurát képzelj el. Ma ékszerként viselem, üveggyöngyökkel kiegészítve.

Online árulod a történeteket mesélő ékszereidet, pedig azt hinné az ember, ezeket az alkotásokat kézbe akarják venni, mielőtt megveszik.

Nekem akkor jött el a fordulópont az életembe, amikor elkezdték venni az ékszereimet itthon, és ezt a Meskának köszönhetem. Az elején, emlékszem, kaptam visszajelzést a meskás lányoktól, hogy nem túl jók a képeim. És igazuk volt. Azóta már tényleg sokkal jobban figyelek erre. Megtanultam a saját bőrömön, hogy a minőségi fotók felhívják az emberek figyelmét, és az ékszereimnek csak erre volt szüksége. A Meska arra is megtanított, hogy még komplexebben lássam a dolgokat, ma már jobban tudok kollekciókban is gondolkodni.

Mire készülsz most?

Az Eszter és Mordechaj kollekció darabjaival foglalatoskodom. Az a történet, hogy a zsidó Eszter Xerxész perzsa király feleségeként, a nagybátyjával együtt megmentették a zsidó népet a pusztulástól. Ennek örömére ünneplik a zsidók a purimot. Egyszer Hamadánban jártam a perzsiai utazásaim során, és volt szerencsém Eszter sírját is megnézni. Aztán mindezek hatására készítettem egy finom rózsaszín üvegből és rózsakvarcból álló ékszerkollekciót. Úgy érzem, ezek a színek, az anyagok, a finomság a női hűséget és az önfeláldozást jelképezik. Ugyanebben a kollekcióban, mintegy kontrasztként, elkezdtem a kemény uralkodói szívet jelképező fekete lávakővel is dolgozni.

Ritzy diplomáját az Iparművészeti Egyetemen szerezte. Később Könnyűipari Nagydíjat, majd alkotói díjat és nívódíjat is kapott. ’93-ban riportot készített munkáiról a CNN, ’94-ben a Duna Televízió önálló portréfilmben mutatta be őt. ’98-ban San Franciscóban volt kiállítása, 2002-ben a Moulin Rouge divatbemutatóján jelentek meg az ékszerei. Hat évet élt Perzsiában, és ez az időszak markánsan befolyásolja művészi szemléletét. Az ékszerei a Meskán, a kézművesek online piacterén találhatóak.