Otthon

Íme a megoldás a nagy albérletrohamra!

Budapesten 20%-kal, de egyéb régiókban is jelentősen drágultak az albérleti díjak. A felsőoktatási ponthatárhúzás után országszerte megindult a roham a kiadó lakásokért, ami augusztusban csak tovább fokozódhat. Kevés a kínálat, szeptembertől viszont több ezer egyetemista költözne – a kérdés csak az, hogy hova és mennyiért. Jön a külföldön már bevált modell, a lakótárskeresés!

Idén 72 000 diákot vettek fel felsőoktatási intézménybe, a többség pedig lakóhelyétől távol folytatja tanulmányait. Gulyás Tibor a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke azt mondja, augusztus derekára dől el, az igénylők közül kik kaphatnak kollégiumi elhelyezést:

 “Az elbírálást többek között a hallgató szociális helyzete, az intézmény és a lakóhely közötti távolság, a tanulmányi eredmény, valamint a közösségért végzett munka is befolyásolja. A jelenlegi adatok szerint feltételezhető, hogy idén még nagyobb arányú lesz a túljelentkezés, és az már most látszik, hogy főként Budapesten, valamint Sopronban és Győrben lesz a legjelentősebb a lakhatást keresők száma” – mondta a HÖOK elnöke.

A többség végül albérletbe kényszerül, ráadásul nagyjából 2 hete marad arra, hogy kiadó lakást találjon. Az intézmények a kollégiumi férőhelyekért havonta átlagosan 10-25 ezer forintot kérnek el. Ennél az árnál nem kerül sokkal többe, viszont az önálló albérletnél még mindig olcsóbb, ha lakóközösségben gondolkodunk.Ez egy új alternatíva, ami feloldhatja a piaci anomáliát, miszerint a legtöbbek által keresett 36-40 négyzetméteres garzonok, illetve 50 négyzetméteres lakások szinte elérhetetlenné váltak.

 “Az albérletek iránti megnövekedett kereslet egy újfajta kínálatot hívott életre, ez pedig a külföldön egyébként már kiválóan működő szobabérlet – mondta el Oláh Alexandra, a Jófogás.hu marketing vezetője. – Nálunk eddig inkább csak ismerősök költöztek össze. A Lakótársat keresünk! kategóriával egy olyan alternatívát kínálunk, ahol az albérletet kereső fiatalok egymásra találhatnak. Az új és ingyenes innováció már most 1500 hirdetést tartalmaz, és úgy tűnik, a ponthatárok meghúzása után azonnal népszerűvé vált az egyetemisták körében.”

Íme a megoldás a nagy albérletrohamra!

Magyarország legnagyobb apróhirdetési portáljának statisztikái szerint Budapest után jelenleg Debrecenben a legélénkebb a lakótárslasszózás, de a 2015-ös ponthatárok kihirdetése azonnal megnövelte egyéb nagyvárosok kereséseinek számát is. Általában a gépesített és bútorozott, jó közlekedési lehetőségekkel bíró lakásokat részesítik előnyben. Ami pedig a lakótársakat illeti, férfiak és nők megközelítőleg hasonló arányban gondolkodnak ebben az alternatívában, és a többségnek mindegy, hogy fiú avagy lány jelentkezik a hirdetésre. Ám ha mégis választanak, akkor a hölgyeket részesítik előnyben.

Íme a megoldás a nagy albérletrohamra!

A szakember azt tanácsolja, kezdjük el időben a keresést, hiszen az aktuális adatok szerint a kiadásra szánt ingatlanok és szobák általában egy hét alatt elkelnek. Akik pedig inkább a magánhirdetők által feladott lehetőségek közül szemezgetnének, azok számára jó hír, hogy a legnagyobb apróhirdetési portálon keresve átlagosan háromszor több magánhirdetést találnak, mint más, vertikális portálokon (14 000 kiadó lakásból jelenleg 5200 nem közvetítői, míg máshol ugyanez a szám mindössze 1900 körül mozog).

Egyéb adatok – kiadó lakások aktuális négyzetméterára

Az országosan több mint 300 000 ki- és eladó lakóingatlan-hirdetést kínáló Jófogás.hu statisztikái alapján az átlag budapesti albérletár 186 000 forintra emelkedett, mégis kínálathiány mutatkozik a piacon.

Íme a megoldás a nagy albérletrohamra!

Budapest után Zala, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Baranya és Fejér megye azok a térségek, ahol a legdrágábban kínálnak albérleteket. Itt 2200 és 1500 forint között mozognak a négyzetméterárak, ezzel szemben Nógrádban mindössze 600 forintos négyzetméteráron lehet lakáshoz jutni.

Íme a megoldás a nagy albérletrohamra!

Forrás: Jófogás.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top