Otthon

Modern oázis a város szívében

A design kortalan, és azzá teheti a belsőépítészetért, művészetekért rajongókat is. Ezt bizonyítja, hogy a nagyvonalú, hófehérben is otthonos, modern lakást egy nyugdíjas házaspár maga alakította ki Budapesten. Nem szokványos koncepciójuk érdekében mindent felforgattak.

Ahonnan más legszívesebben menekülne, mert lehangolják a lelakott terek, a megkopott burkolatok és a szürke falak látványa, ott Margit és Géza szinte lázba jönnek. Mást lát a szemük, és mást súg a megérzésük, mint az emberek többségének. Így vette kezdetét ennek a budai polgári lakásnak a tökéletes újragondolása is, amelynek falai között korábban egy kézműves műhely működött.

Fotó: Imre Barnabás
Fotó: Imre Barnabás

“Körbesétáltunk, és áradt a fény ebbe a saroklakásba. Nyolc ablak öleli körbe a helyiségeket: egyik oldalról picit a Dunára, a másikról pedig a Szent Erzsébet templomra lehet rálátni” – emlékszik vissza Margit az első benyomásokra. Gyorsan döntöttek, és rögtön neki is láttak a tervezésnek. “Nyugdíjas éveink egyik legnagyobb ajándékaként éljük meg a mostani életvitelünket, mivel választott hazánkban, Belgiumban és Magyarországon is otthon érezhetjük magunkat.” Itt ráadásul a belsőépítészetben és a lakberendezésben újra felfedezték azokat a kreatív energiákat, amelyek mindig is hozzátartoztak az életükhöz. Margit textilművész, Géza pedig bírósági tisztviselői munkája mellett kurátorként tevékenykedett Luxembourgban. Innen ered az a sajátos szemlélet, amelynek köszönhetően újszerű megközelítésben gondolkodnak a térről és annak átalakításáról is.

Fotó: Imre Barnabás
Fotó: Imre Barnabás
Fotó: Imre Barnabás
Fotó: Imre Barnabás

(Styling: Horváth Vera)

Modern oázis a város szívében

A teljes cikk az OTTHON magazin novemberi lapszámában olvasható.                                                            

További érdekességek a lapszámból:

Kortárs elegancia a belvárosban

Művészlakás Budapesten

Dán design a Hárshegyen

Növényi minták otthonosan

Nagyvárosi dzsungel

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top