Otthon

Mi van egy női táskában? Megmutatjuk!

Mindig is a misztikus témakörbe tartozott a női táskák tartalma. Most felfedjük az igazságot.

A női táska olyan, mint egy fekete lyuk. Még a gazdája sem nagyon tudja, mi rejlik benne, sokszor meglepődik azon, mi minden kerül elő belőle. Én például rendre találok pónikat és Barbie babákat az enyémben, amiket a kislányaim rejtenek el benne, hogy jól meglepjenek, ha épp nincsenek velem. De került már elő belőle legyező és számtalan fél pár fülbevaló is, amikről sosem tudtam, hogyan kerültek oda.

Sarah Benton fotós is ezen a gondolatmeneten indult el, amikor belekezdett nagy táskafotózásos projektjébe. Szerinte a női táska olyan hely, ahova a gyerekeknek tilos a bejárás és ahova a férfiak sosem akarnak benézni. Tény, hogy a gyerekek csak a káoszt növelik a táskánkban, a férfiak pedig idegrohamot kapnak, ha valamit meg kell találni benne. A 19 női táska tartalmáról készült kép alapján nem is csodálkozunk ezen. 

gallery item
Megnézem
Összes kép (19)
gallery item

Misztikus női táskák

Misztikus női táskák

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:

Képek forrása: Boredpanda

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése