Otthon

Legóból építette meg a kisfiú a dollármilliót hozó találmányt

Hatalmas siker lett az innovatív fürdőszobai szekrény.

Egy 44 éves, háromgyermekes édesanya megoldást keresett arra, hogy a fürdőszobai kisgépeit praktikusan tudja tárolni. Viccesen odaszólt 7 éves kisfiának, Jacknek, hogy építsen neki valamit legóból.

A kisfiú komolyan vette a kérést, és megépítette egy faliszekrény prototípusát, melyben a hajszárítókat, sütővasakat és egyéb masinákat úgy lehet tárolni, hogy a vezetékeik ne legyenek útban, mindemellett pedig még a hajhaboknak, lakkoknak, zseléknek is jut hely. Az anyukának annyira megtetszett a szekrényke, hogy elhatározta: elkészíti azt.

A találmánnyal később benevezett egy feltalálóknak rendezett valóságshow-ba, ahol a döntőbe került és meg is nyerte azt. A terméket ezután gyártani és forgalmazni kezdték, és a család már közel 1 millió dollárt keresett vele, ám ez talán még csak a kezdet.

Legóból építette meg a kisfiú a dollármilliót hozó találmányt

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top