Otthon

Négy mosómedvével kerül utcára a szegedi asszony

Nagy Henriette májustól nem lakhat jelenlegi otthonában. Nem tudja, hova költözzön, mert rokkantnyugdíjából nem tud kertes házat bérelni, viszont négy mosómedvéje van.

A Szeged melletti, öreghegyi kiskertben élő Nagy Henriette-ről közölt riportot a Délmagyar.hu. A rokkantnyugdíjas asszony jelenleg egy szigetelés nélküli, egyetlen helyiségből álló nyaralóban lakik. Csak a rezsit kell fizetnie, szívességből élhet itt, de a tulajdonosnak most más célra kell az ingatlan.

Henriette nem tudja, hova költözzön, mert 75 ezer forintos rokkantnyugdíjat kap, viszont mosómedvéi miatt kertes házra lenne szüksége. “Soha nem volt senkim rajtuk kívül, ők az én családom. Nem fogom megtenni, amit velem tett a nő, aki megszült, hogy eldobom őket, csak hogy nekem könnyebb legyen. Ha miattuk nem kapok segítséget, inkább maradok ilyen helyzetben” – mondta Henriette.

Ez is érdekelhet Megnézem

Az asszony állami gondozásban nőtt fel, később egy kőműves mellett dolgozott évekig. Ekkor sérült meg a gerince, emiatt leszázalékolták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése