Otthon

Hupikék törpikék keverték bajba a bolttulajdonost

Egy XI. kerületi bolttulajdonos kedvességét nem nézte jó szemmel az egyik szomszéd, és feljelentést tett a férfi ellen a helyi hatóságoknál. Pedig a 28 éves Mohácsi Zsigmond csak néhány hupikék törpikével próbálta feldobni az utcafrontot.

Az egyik tízemeletes panel alatti kisbolt tulajdonosa Mohácsi Zsigmond a XI. kerületben. Évek óta vezeti a kisboltot, és nemrég úgy gondolta, hogy a bolt környékét feldobja egy kicsit. „Elhatároztam, hogy kicsinosítom a bolt előtt található kis kertet” – mesélte a Borsnak a férfi. „Első körben felástam, majd nekiálltam kidekorálni a boltunk előtti földrészt. Miután befüvesítettem, számos növényt is elültettem, emellett pedig több figurát, hupikék törpikét is elhelyeztem a területen” – fogalmazott.

Úgy látszik azonban, hogy a csinosítgatással túl messzire ment, mert valakinek szúrta a szemét, hogy a bolttulajdonos közterületet szab át a saját ízlésére, és a férfit a helyi hatóságoknál feljelentették. Azzal vádolták a férfit, hogy megrongálta a közterületet azzal, hogy a gyerekek számára bábukat helyezett el. Emiatt az illetékes hatóság 150 ezer forint bírságot szabott ki rá.

Címlap: MTI Fotó/Szigetváry Zsolt

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top