Otthon

Félmilliós vízszámlát kapott egy nyugdíjas

Az asszony mindig minden fogyasztására odafigyel, hogy kijöjjön havonta a kevés nyugdíjából. Havonta 5-6 köbméter vizet szokott fogyasztani, nem érti a kézhez kapott gigaszámlát.

Majdnem infarktust kapott egy mindszenti nő, amikor félmilliós vízszámlája érkezett – számolt be a Tények. Máskor havonta pár ezer forintot szokott fizetni, így nem érti, hogyan kaphatott ötszázezres éves tartozásról számlát. Ahogy fogalmazott, ennyi pénzből akár halastavat is üzemeltethetett volna.

Én ezt kifizetni nem tudom, nekem nincs félretett pénzem. Én azt hiszem, aki 70-80 ezer forintból él, az nem nagyon tud spórolni, csak az éves tüzelőre és a számlákra, gyógyszereire

– mondta el az idős nő, aki a havi 2-4 ezer forint közötti vízszámlával sosem szokott késni. Azonban ezt a hihetetlenül magas vízfogyasztást nem érti.

A vízművek kivizsgálta az ügyet, azt mondják, csőtörés volt az asszonynál. Ha az így van, mindenképpen fizetnie kell a nőnek. A szolgáltató csőtörés esetén úgy szokott eljárni, hogy elengedi a csatornadíjat, ami körülbelül a fele az összegnek, a fennmaradó összegre pedig részletfizetési kedvezményt ad.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top