Otthon

Csak ígérgetett az IKEA, 3 hónapja várja a vevő, hogy összeszereljék a konyhabútorát

Több mint egymillió forintot fizetett a bútorért és a szolgáltatásokért, de máig nincs kész a konyhája.

Egy Budapesten élő külföldinek meggyűlt a baja az IKEA összeszerelési szolgáltatásával. Még június 17-én vásárolt több mint 900 ezer forintért konyhabútort az Örs vezér téri áruházban, de azóta sem szerelték össze neki a bútort – írja a Pénzcentrum.

A kiszállítás öt nap múlva meg is történt, július 2-án pedig kimentek hozzá az áruház szakemberei összeszerelni a bútort. Ám kiderült, hogy nincs meg a csomagban minden alkatrész.

A konyhabútor pedig azóta sincs összeszerelve. Közben a vásárlótól további 1500 forintot kértek volna, illetve azt, hogy maga menjen be az áruházba a hiányzó alkatrészért.

A vevő ezt nem tartotta méltányosnak, hiszen a bútorért, a kiszállításért és az összeszerelésért több mint egymillió forintot fizetett, ezért 60 ezer forint kártérítést követelt az elmaradt szolgáltatásért. Az ügyfélszolgálaton azonban nem tudott zöld ágra vergődni az ügyében.

Szeptember elején kapott postán egy csomagot a hiányzó alkatrészekkel. Ám ebben sem volt benne minden elem, egy pedig hibás volt.

Az IKEA a Pénzcentrumnak elismerte, hogy „a panasz kezelése és megoldása az ideálisnál több időt vett igénybe”. Végül 67 ezer forint kártérítést ítéltek meg a férfinak, és közölték azt is, hogy átalakítják a telefonos menürendszerüket, mert nem minden egyértelmű benne.

A konyhabútort várhatóan a jövő héten fogják összeszerelni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top