Otthon

Justin Bieber rajongóitól kell megvédeni egy izlandi kanyont

Közel egymillióan jártak a kanyonban, mióta Bieber ott forgatott klipet.

Justin Bieber 2015-ben az izlandi Fjaðrárgljúfur kanyonban forgatott videoklipet I’ll Show You című dalához. Az idilli kanyont azóta közel egymillióan keresték fel, hogy a klipben látható helyszíneken fotózkodjanak. 

Ezzel a a baj, hogy a kanyon vulkanikus talaja nagyon sérülékeny, és nehezen jön helyre, így az odalátogató tömegek komoly környezeti károkat okoznak. Az ország környezetvédelmi ügynöksége épp ezért úgy határozott: évente öt hét kivételével a kanyon zárva lesz a turisták előtt.

A Fjaðrárgljúfur kanyon (iStock)

Az izlandiak többsége egyébként nem haragszik Justin Bieberre, a kanadai popsztár rendkívül népszerű a szigetországban. Két reykjavíki koncertjén összesen mintegy 38 ezer ember vett részt, ami az ország teljes lakosságának nagyjából 12 százaléka.

Izlandnak évről évre egyre jelentősebb turistaáradattal kell megküzdenie. Az elmúlt nyolc évben az országba látogatók száma évi 600 ezerről 2,3 millióra emelkedett.

via

(Nyitókép: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top