Otthon

Így lesz sokkal nagyobb a kicsi lakás a fengsuj alapján

Ha kicsi a lakásod, rengeteget segíthetsz rajta azzal, ha hallgatsz a szakértőkre, és átrendezed.

A kicsi lakások egyik nagy mentsvára a fengsuj. Bár sok cikizés céltáblája lett az évtizedek során, amióta berobbant a köztudatba, például apám is jókat nevetett a könyvön, amikor azt olvasta, hogy az egyszobás lakásában igazán lehetne egy tó, de ha a meredek elképzelésektől eltekintünk, akkor érdemes pár alapelvet megvalósítani belőle, ha nagyobbá szeretnénk tenni az otthonunkat.

Így lesz nagyobb a kicsi lakás

1. Természet a falon

Patricia Lohan fengsujszakértő szerint a természetet messziről ábrázoló festménnyel vagy fotóval nagy hatást érhetünk el kis helyen. Az a kép fogja tágítani a teret, amin nagy erdő vagy a hatalmas óceán látszik. Ráadásul az ilyen képekkel a fengsuj szerint a bőséget is magunkhoz vonzzuk az életünkben.

2. Semleges színek

Anjie Cho építész szerint a világos, semleges színek kinyitják a teret, míg az erősek, mint a vörös, kék vagy barna, szűkössé teszik a helyiséget. Ő a monokróm falakra és berendezésre esküszik, mert ettől nagyobbnak tűnik a tér.

3. Tükrök

Nem mindegy, hova teszed a tükröket a fengsuj szerint, mert az energiákat is szétszórja. A legjobb, ha egy kicsi lakásban a természetet ábrázoló képpel vagy az ablakkal szemben helyezed el a tükröt.

Illetve a fengsuj filozófiája szerint mindenféle tevékenység közben a szoba ajtaja felé kellene néznünk, mert ha háttal vagyunk neki, akkor tudat alatt nem érezzük magunkat biztonságban. Nyilván ezt nem lehet megoldani minden lakásban, úgyhogy erre is a tükröket javasolja: olyan helyre kell tenni a tükröt, hogy az adott szoba ajtaját lássuk benne.

Képünk illusztráció (Forrás: iStcok)

4. Gondold át, mit engedsz be a bejárati ajtón!

Anjie Cho szerint a kicsi lakások esetében még inkább oda kell figyelni rá, hogy milyen tárgyakat viszünk az otthonunkba. És hogy mit tartunk meg. Ha olyan indíttatásból halmozzuk a tárgyakat, hogy majd egyszer jók lesznek valamire, akkor rossz úton járunk, és lesz egy túlzsúfolt lakásunk.

Az építész azt javasolja, ha kevés tér áll rendelkezésre, akkor mindenképpen az ,,itt és most”-ban éljünk, szabaduljunk meg mindentől, ami a múlthoz vagy a jövőhöz tartozik. Máris szellősebb és vidámabb lesz az otthonunk.

5. Energiaáramlás

Az öt elem erejét használhatjuk arra, hogy csak úgy túlcsorduljon az energia az otthonunkban. A fa, tűz, föld, fém és víz közül a legerősebbek a fa és a tűz, melyeket a színekkel idézhetünk meg. A fát a kék és zöld színek jelenítik meg, illetve a vékony, magas bútorokkal és lámpákkal is be tudjuk vinni a lakásba, míg a tűzhöz egyértelműen a vörös szín és a háromszög alakja társul. Kis dózisban használjuk, épp csak jelzésértékűen, hogy utat engedjünk az energiáknak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése