Otthon

Kitakarította a házat a betörő

Nem vitt el semmit, viszont rendet és tisztaságot hagyott maga után.

A Massachusetts állambeli Marlborough-ban élő Nate Roman néhány nappal ezelőtt arra ért haza, hogy betörtek az otthonába. Ezt azonban szokatlan módon nem abból vette észre, hogy a ház fel lett volna dúlva és/vagy bármit is elvittek volna a holmijai közül. Éppen ellenkezőleg: sokkal nagyobb rendet és tisztaságot talált, mint amit ő maga hagyott.

Az ágy be volt vetve, a szőnyegek kiporszívózva, a vécé kisúrolva, sőt a gondos kezek még origamirózsákat is hajtogattak a vécépapírtekercsekre.

(iStock)

Bár semmit sem loptak el tőle, a férfi azért értesítette a rendőrséget.

A történtekre egyelőre nincs magyarázat, hasonló esetről a hatóságok sem tudnak, és nincs gyanúsított sem.

A tulajdonos elmondta, hogy rájött, nyitva felejtette aznap a háza hátsó ajtaját, és azt tartja elképzelhetőnek, hogy esetleg egy takarítószolgálat téveszthette el a házszámot.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése