Otthon

Horrorárakra számítson, aki a Balatonnál akar ingatlant venni

A közvetlen vízparti projekteknél már egymillió forint körüli a négyzetméterár.

A fővárosiakhoz hasonlóak az ingatlanárak a Balaton-parti településeken is – írja a Duna House közleményére hivatkozva a Hvg.hu.

Ebből az derül ki, hogy egyes településeken már meghaladta az 500 ezer forintot a használt lakások négyzetméterára, az átlagos ár is 400 ezer forint környékén van. A Velencei-tónál a növekedés egy év alatt szintén húszszázalékos volt. 

Balatonfüreden a legmagasabbak az árak, itt a régi építésű otthonok, nyaralók négyzetméterára 20 százalékot nőtt egy év alatt, így már 511 ezer forintos átlagról beszélhetünk, új építés esetén pedig ennél is magasabbról.

A közvetlen vízparti projekteknél már egymillió forint feletti négyzetméterárakkal találkozhatunk.

 

Fonyódon és Keszthelyen több mint 50 százalékkal drágultak az ingatlanok. Előbbi településen 350, utóbbi esetében 317 ezer forintos átlagot mért a Duna House az elmúlt egy év adatai alapján. Balatonfüreden az átlagos eladási ár 41,5 millió forint, míg a többi településen 20-25 millió forint között mozog az átlagérték.

(Kiemelt kép: iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top