Otthon

Egy lakó miatt áram nélkül maradt egy 45 lakásos társasház a Józsefvárosban

A társasház egyik lakásában áramütés ért egy lakót, ezért napok óta nincs áram az épületben.

Zuhanyozás közben megrázott az áram egy lakót a  józsefvárosi Magdolna utca 43.-ban, mire az ELMŰ a teljes, 45 lakásos társasházat lekapcsolta a hálózatról – tudta meg az IndexAz épületben azóta sincs áram. A földszinten népkonyha is üzemel, ahol most a járvány miatt krízisétkeztetés folyik, több napja sötétben.

Amellett, hogy nincs világítás, a romlandú élelmiszerek hűtő híján tönkrementek, így a lakók kénytelenek kidobálni azokat. Nincs fűtés és meleg víz sem, illetve többen otthonról dolgoznának, de így ez sem lehetséges.

Áram nélkül maradt a Magdolna utca 43.

Áram nélkül maradt a Magdolna utca 43. (Fotó: Google Maps)

Az áram visszakapcsolásához egy érintésvédelmi vizsgálatra van szükség, amit két éve elvéheztek ugyan, ám most meg kell ismételni. Az ELMŰ szakembere a lakók állítása szerint  jegyzőkönyvet nem hagyott a lekapcsolásról, így nem tudnak semmilyen kárigényt érvényesíteni a biztosítóknál.

Boross Norbert, az ELMŰ a lapnak úgy nyilatkozott, hogy ilyenkor a katasztrófavédelmi előírások szerint kell eljárni, vagyis   az érintett lakást, vagy ha azt külön nem lehet, akkor az egész házat le kell kapcsolni a hálózatról. Az áramot csak akkor kapcsolják vissza, ha az ingatlan tulajdonosa által kihívott minősített szerelő nyilatkozatot tesz a veszélyhelyzet elhárításáról. 

A bojlert kedden kijavították és az energetikai vizsgálat is elkészült. A szolgáltató azt az ígérte, hogy soron kívül visszakapcsolják a házat, a határidő erre három nap.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top