Otthon

Végre becsajozott a pécsi rozsomák, Vadim

Matilda csinos és jó fej, harmonikus a kapcsolat.

Az Európai Fajmegmentő Tenyészprogramban (EEP – European Endangered Species Program) lelkesen résztvevő pécsi állatkert tavaly mutatta be a látogatóknak első rozsomákját, a jelenleg közel két és fél éves Vadimot – közölte az intézmény. Most pedig a zoo és a fiúállat nagy örömére egy nőstényt is sikerült Oroszországból ide költöztetni. Lássuk Matildát.

Mint azt a zoo ügyvezetője, Siptár Dávid sajtótájékoztató keretében elmondta, nem volt egyszerű dolguk az új lakó szállításával, hiszen az EEP rozsomákokkal foglalkozó koordinátora egy közel 6000 kilométerre található, orosz város állatkertjében élő nőstényt jelölt ki Vadim párjaként. A távolságon kívül persze az is megnehezítette a pécsiek munkáját, hogy az Európai Unión kívülről jóval körülményesebb állatot hozni az országba.

– Az elmúlt időszak szakmai munkájához hozzátartozik, hogy minél több EEP-programhoz szeretnénk csatlakozni és nem csak az egyedek tartásában, de amelyik fajnál lehetséges, a szaporításukban is részt kívánunk venni. Mikor ezt említettük a koordinátornak, ő azonnal keresésbe kezdett, hogy megfelelő párt találjon Vadim mellé. Tavaly érkezett az e-mail, hogy a tökéletes társ, Matilda 2018 januárjában született a novoszibirszki állatkertben. Először nagy távolság miatt nemet mondtunk a lehetetlennek tűnő szállítás okán, de mivel a program sikere mindenek felett áll, végül megtaláltuk a módját, hogy fogadni tudjuk a zoo legújabb családtagját – fejtette ki Siptár Dávid.

Forrás: Pécsi Állatkert

Forrás: Pécsi Állatkert

Hozzátette, az állatkertnek sem volt könnyű az idei éve, de a jól sikerült nyári szezon és a rengeteg támogató segítségével sikerült egyenesbe kerülniük, sőt nagy örömükre az anyagiakat is elő tudták teremteni Matilda költöztetéséhez.

Andricz Bertold, az állatkert szakmai igazgatóhelyettese arról beszélt, hogyan zajlik a két – egyébként rendkívül veszélyes – állat összeszoktatása. Elmondta, az EU-n kívüli szállítás miatt komoly egészségügyi vizsgálatok előzték meg Matilda érkezését. Ezután következhetett a karanténidőszak, majd a fokozatos ismerkedés, összeengedés. Elhangzott, hogy a két állat első találkozása pozitívra sikerült, reménykednek benne, hogy hamarosan már nagy szerelem dúl majd közöttük.

Matilda termetre és testtömegre jóval kisebb „férjénél”, nagyságrendileg 30 százalékos az eltérés kettejük között. Mivel a rozsomákok 3-4 éves korukig jócskán fejlődnek, a látogatók számíthatnak még az állatok növekedésére. Ha pedig az állatkerti dolgozók álma teljesül, akkor a rozsomákcsalád hamarosan bébikkel is bővül majd. A rozsomákok átlagosan 2-4 utódot hoznak világra 9 hónapos vemhességük után, a kicsik pedig akár 2-3 évig is a szülők mellett maradnak.

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top