nlc.hu
Otthon

Elbontják a süllyedő társasházat

Egy nap alatt kellett kiköltözniük a süllyedő társasházból

Az egyik ott lakó szerint a lakása olyan volt, mint egy feltört tojáshéj.
társasház

Mindössze 24 órájuk volt kiköltözni a lakóknak abból a budapesti társasházból, amit januárban nyilvánított lakhatatlanná az illetékes hatóság – számolt be a Fókusz. A probléma nem volt ismeretlen a Mosoly utcai házban élők számára, évek óta tudják, hogy az épület süllyed.

Repedezett falak, folyamatosan potyogó vakolat, elmozdult lépcső, helyenként beomlott mennyezet árulkodott arról, hogy sürgősen cselekedni kellene.

Egy 26 éves statisztikai szakvélemény szerint gyenge anyagból eleve rossz helyre épült a társasház. A vizes talaj miatt többször is megerősítésre szorult, de ezek nem oldották meg a probléma valódi okát. Azt ugyanis 213 millió forintért orvosolta volna a ház jelenlegi közös képviselete. Az önkormányzat adott volna hitelt, de a lakók többsége végül nem szavazta meg a hitelfelvételt, ráadásul lakásonként 7 millió forinttal kellett volna beszélni. Így a felújítás elmaradt. Az is csoda, hogy áll még az épület.

A házat májusig mindenképpen lebontják, de a telek sorsa még kérdéses. Egyelőre arra várnak, hogy jöjjön egy olyan befektető, aki építkezne.

Kiemelt kép forrása: Fókusz – videó

 

 

Még több társasház-probléma az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top