nlc.hu
Otthon

Több száz mangófajta terem meg ezen az egyetlen fán

300 különböző mangófajta terem ennek a kertésznek a fáján

A kertészt nem véletlenül csak a “mangós emberként” emlegetik.

Az indiai Haji Kalimullah Khan és családja már generációk óta mangótermesztéssel és nemesítéssel foglalkozik – írja az Oddity Central. Sokáig csak kétféle változatban termesztették a trópusi gyümölcsöt, ám egy nap észrevettek egy olyan növényt, amelyen a megszokottól eltérő színű virágok jelentek meg.

A most 80 éves Khan ezután kezdett érdeklődni a mangófajok keresztezése iránt és annyira megtetszett neki a kísérletezgetés, hogy innentől abba sem hagyta. Pár év elteltével már egyszerűen csak Mango Man-ként, azaz a mangós emberként kezdtek hivatkozni rá.

Több mint 30 évet dolgozott élete főművén

Khan valóságos hírességgé vált a hobbikertészek és a botanika iránt érdeklődők között, annyi különleges mangóféleség került már ki a kertjéből. Élete fő műve azonban kétségtelenül az a százéves mangófa, amellyel még a XX. század nyolcvanas éveiben kezdett el foglalkozni.

A fa ágain kis bemetszéseket ejtve más mangócserjékről levágott ágakat oltott, ezzel olyan hibrid növényt hozva létre, amelyen különféle mangófajták teremnek meg. Nem elégedett meg azonban néhány fajtával, addig-addig dolgozott az öreg fán, amíg el nem érte, hogy nem kevesebb mint 300 különböző mangófajta gyümölcsei teremjenek meg.

300 mangófajta terem egyetlen fán

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

A fát egyébként már a nyolcvanas években elnevezte Al Muquaraar-nak, ami annyit jelent: elszánt, határozott. Nyaranta a fa valóságos kaleidoszkóppá változik, amelyen a gyümölcsök mindenféle színekben pompáznak a zöldtől a vörösön át a liláig. A mangók alakja is változatos, van kerek, ovalis, vagy épp veseformájú is belőlük.

A különleges mangófáról rövid dokumentumfilm is készült, ami itt feljebb látható, emellett bekerült az indiai Limca Book of Records nevű kiadványba is. Ennek ellenére nem mindenkinek tetszik a különlegesség: D.K. Sharma, az indiai mangótermesztők szövetségének alelnöke szerint ez nem más, mint magamutogatás, ami nem válik a mangótermesztők hasznára.

Khan szerint azonban a különleges faja művészeti alkotás, amelynek semmi köze a kereskedelmi mangótermesztéshez. A férfi családja egyébként pénzért árulja a gyümölcsöket, ám az Al Muquaraar-on termő mangókat az utolsó darabig a környékbeli lakóknak szokták ajándékozni.

Még több növény az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése