nlc.hu
Otthon

Rendezvény a járványügyi tilalom ellenére

Járvány ide vagy oda, egy 30 fős rendezvényt azért megtartottak a dunavarsányi közösségi házban

A szervezők szerint a résztvevők minden kötelező szabályt betartottak.
Dunavarsány

Csaknem harmincan voltak a dunavarsányi közösségi házban, ahol díjátadó ünnepséget tartott egy alapítvány csütörtökön – számolt be az RTL Híradó. Egy helyi ápolónő munkáját ismerték el, aki decemberben halt meg a koronavírus miatt. Az elismerést a családja vette át.

A járványügyi szabályok szerint azonban tilos rendezvényeket tartani. Az Operatív törzs tavaly novemberben jelentette be ezt. Ennek ellenére a dunavarsányi rendezvényen a 30 fő egyetlen teremben gyűlt össze, és a képek tanúsága szerint nem mindenki volt maszkban.

Az Operatív törzset hiába kereste az RTL Híradó a dunavarsányi eseménnyel kapcsolatban.

Mint az egyik szervező elmondta, az elhunyt ápolónő családján kívül főleg a nő egykori kollégái mentek el az ünnepségre. Az elhunyt ápolónő régóta dolgozott Dunavarsányban, önkéntesként végstádiumú daganatos betegeket ápolt. Csütörtökön lett volna 50 éves. A szervezők szerint ezért tartották meg a rendezvényt a járvány ellenére is. Állításuk szerint a rendezvény során valamennyi kötelező szabályt betartottak (maszkviselés, kézfertőtlenítő használata), a megemlékezést pedig egy 300 négyzetméteres teremben tartották.

Kiemelt kép forrása: RTL Híradó – videó

A legfrissebb koronavírusos-hírek az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top