nlc.hu
Otthon

Veszélyhelyzet meghosszabbítása

Koronavírus: őszig meghosszabbítják a veszélyhelyzetet

Kedden késő este nyújtotta be a kormány a parlamentnek azt a törvénymódosító javaslatot, amellyel főszabály szerint őszig meghosszabbítják a most érvényben lévő veszélyhelyzettel összefüggő intézkedéseket.

A kormány által beadott javaslat szeptemberig meghosszabbítja a veszélyhelyzethez kapcsolódó rendeleteket – írja a Magyar Narancs.

BKV, koronavírus

Koronavírus: Őszig meghosszabbítják a veszélyhelyzetet (Fotó: Neményi Márton)

Tavaly novemberben a parlament 90 napra megadta a felhatalmazást a kormánynak a rendeleti úton való kormányzásra a veszélyhelyzet alatt, ám az akkor kihirdetett veszélyhelyzet hatálya február 8-án lejárt – emlékeztet a lap. Február 22-én  újból hatályba léptették a korábban a veszélyhelyzet idején hozott kormányrendeleteket, ami „a kihirdetését követő 90. napon hatályát veszti”.

Ez május 23-án következne be, a most beadott törvénymódosítás viszont úgy rendelkezik, hogy „a törvény a 2021. évi őszi országgyűlési ülésszak első ülésnapját követő 15. napon hatályát veszti”. Mindez azt jelenti, a törvény szövege szerint a vonatkozó kormányrendeletek sem fogják hatályukat veszteni szeptember vége előtt. Ennek ellenére a kormány korábban is megszüntetheti a veszélyhelyzetet.

Az intézkedésre azért van szükség, mert „az új vírusvariánsok Európa-szerte terjednek és Magyarországon is jelen vannak, ezért elengedhetetlen a fokozott védekezés”, amihez „gyors és hatékony döntéshozatalra van szükség”.

Friss koronavírus-hírek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top