nlc.hu
Otthon

Elérte a 3,5 milliót az első dózissal oltott magyarok száma

Már 3,5 millió magyar megkapta az első dózist

Orbán Viktor nem várta meg a pénteki rádióinterjúját.
Magyarországon már 3,5 millió ember kapott legalább egy dózis vakcinát

Egy rövid videóval és pár mondatos Facebook-poszttal jelentkezett Orbán Viktor miniszterelnök, aki ezúttal nem várta meg a szokásos, pénteki rádióinterjúját azzal a bejelentéssel, hogy már három és félmillióan megkapták a koronavírus elleni vakcina első dózisát – írja a Telex.

Igaz, a kormányfő egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy „három és félmillió honfitársunk beoltva”, ami megtévesztő, mert azok száma, akik a vakcina mindkét dózisát megkapták, még nem érte el a 1,5 milliót. 

Szintén a Telex számolt be róla, hogy Orbán szerint jövő héten szerda-csütörtök környékén érheti el Magyarország a négymillió beoltottat, amitől fogva újraindulhatnak a szolgáltatások, nyithatnak a mozik, edzőtermek és sporteseményeket is lehet majd újra rendezni. 

 

További híreink a koronavírus-járvány témakörében:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése