nlc.hu
Otthon

Szakértői jelentés a koronavírusról

Kiderült: az egész koronavírus-járvány elkerülhető lett volna

Elvesztegettük a tavaly év februárját, ezért keveredtünk bele ebbe a szörnyű történetbe – állítja egy független jelentés.
Koronavírus Indiában

Milliók halála lett volna elkerülhető, ha a világ gyorsan lép, ám 2020 februárját elvesztegettük – ezért durvult el a koronavírus-járvány egy új jelentés szerint. A Helen Clark, Új-Zéland volt miniszterelnöke és Ellen Johnson Sirleaf, Libéria volt elnöke által vezetett testület jelentését most az InfoStart szemlézte. A fő baj szerintük a felkészületlen és alulfinanszírozott felkészülés, a túl szelíd és lassú járványügyi figyelmeztető rendszer és egy valós hatalommal nem rendelkező Egészségügyi Világszervezet (WHO) volt. A jelentést egyébként maga a WHO főigazgatója rendelte meg.

„Egyes államok akkor jöttek rá, hogy cselekedni kell, amikor az intenzív osztályok ágyai elkezdtek megtelni. Ekkor azonban már túl késő volt ahhoz, hogy beavatkozhassanak és visszafordíthassák a járvány hatását. Ezután következett a harc a védőeszközökért és a terápiás eszközökért: a legerősebbek vittek mindent. Az egészségügyi dolgozókat világszerte embert próbáló feladatok elé állították, a fertőzöttségi és halálozási adatok pedig kilőttek” – fogalmazott Clark.

„Az új kórokozó, a SARS CoV-2 kitörése katasztrofális világjárvánnyá vált, amely mostanáig több mint 3,25 millió ember halálát okozta és továbbra is életeket és megélhetést fenyeget világszerte. Ez a felkészületlenség mellett a válaszlépések számtalan hibájának, hiányosságának és késedelmének tudható be. Mindez azért is alakulhatott így, mert nem tanultunk a múltból” – mondta Ellen Johnson Sirleaf. Az szerintük biztos, hogy Kína időben jelzett és lépett, tehát nem rajtuk múlt, mekkora lesz a baj, és több szakértő is jelezte, mi a teendő.

A jelentés szerzői szerint ugyanakkor ilyenkor minden nap számít: úgy vélik, január 30. helyett már január 22-én ki lehetett volna hirdetni a vészhelyzetet. Az elvesztegetett februári hónapban pedig az országok foglalkozhattak volna a felkészüléssel. A szerzők arra szólítják fel a világ vezetőit, hogy közösen dolgozzanak a jövendő járványokra való felkészülés érdekében, illetve javasolják, hogy a WHO több forrást kapjon és gyorsabban tudjon lépni. Mindezen túl azt is el akarják érni, hogy a most vakcinafeleslegben úszó kormányok garanciát vállaljanak arra, hogy az azt nélkülözőknek adjanak át oltást.

Kiemelt kép: Anindito Mukherjee/Getty Images

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top