nlc.hu
Otthon

Koriander nevelése

Így nevelj koriandert otthon!

Ahogy a legtöbb fűszernövényből, úgy a korianderből is a frissen szedett a legízletesebb. Elmondjuk, hogyan nevelj a balkonon, vagy akár a konyhaablakban saját koriandert.

A zellerfélék családjába tartozó koriander sokoldalú fűszernövény. A magjával fűszerezhetünk például leveseket, sülteket, pácokat, savanyúságokat, de süteményeket sőt alkoholos italokat is ízesítenek vele. A levele elsősorban ázsiai ételek jellegzetes összetevője. Bár meglehetősen megosztó, vannak, akik imádják, vannak akik viszont elviselhetetlennek tartják az ízét, azonban tény, hogy a fogyasztása nagyon egészséges: kiváló ásványianyag-forrás, rengeteg például benne a vas, a kálcium, a kálium, a magnézium és a cink. Segítheti az emésztésünket, míg a kálium hozzájárul az egészséges vérnyomáshoz is, de még csuklás ellen is beválik.

A növényből vásárolhatsz előnevelt töveket, vagy ültetheted magról is. Utóbbihoz inkább a tavaszi vagy a kevésbé forró nyári időszak a legideálisabb, de még az enyhébb, naposabb őszi eleji hetekben is szárba szökkenhetnek a koriandermagok.  

Mivel a növény helyigényes, ezért magokat lehetőleg ne cserépbe, inkább virágládába ültesd, gazdag, komposzttal kevert talajba. Az ültetés előtt a magokat pattintsd fel, így meggyorsíthatod a majdani csírázást. A talajt nedvesítsd meg, majd egymástól 4-5 centiméterre alakíts ki benne sorokat és ezekbe vesd el a magokat, végül 1-2 centiméter vastagon fedd be őket földdel! 

Koriander

Koriander (Fotó: Getty Images)

Ha még jó idő van, a virágládát tedd ki a szabadba, olyan helyre, ahol minél több napfényt kap. Hűvösebb időben viszont kerüljön egy lehetőleg déli fekvésű ablakba. A csírázás időszakában a talajt folyamatosan tartsd nedvesen! A növénykék nagyjából két-három hét elteltével bújnak majd ki.

A már növekedésnek indult, vagy előnevet tőként vásárolt koriandernek mérsékeltebb, de egyenletes locsolásra van szüksége, a túlöntözést viszont kerüld el. Ha szeretnéd, hogy minél szebben és gyorsabban fejlődjön, továbbra is olyan helyen neveld, ahol minél több fény éri. 

Amikor a növénykék elérik a 15-20 centiméteres magasságot, a levelek már szüretelhetők. Abban az esetben viszont magokat (is) szeretnél termeszteni, csak az oldalsó levélkéket vágd, a középsőket hagyd tovább növekedni és kivirágozni. A virágzást követően kifejlődnek a termések, maga a növény pedig sárgulni kezd. Ekkor vágd le, majd csokorba kötve, lelógatva hagyd teljesen kiszáradni, ezután fejthetők ki belőle a magok.

Még több növény

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése