nlc.hu
Otthon

Forgó házat épített a feleségének

Forgó házat épített, hogy izgalmasabb legyen a kilátás

Maximális sebességre kapcsolva 22 másodperc alatt teljesen körbefordul a különleges ház.
forgó ház

Különleges meglepetéssel próbált felesége kedvében járni egy 72 éves boszniai férfi: mivel párja izgalmasabb panorámát szeretett volna látni az otthonukból, épített neki egy forgó házat. Így az egyik pillanatban a kukoricatáblát és a szántóföldeket, a másikban az erdőt és a folyókat nézhetik – írja a Reuters.

Az autodidakta feltaláló, Vojin Kusic háza az észak-boszniai Srbac városának közelében fekszik, pontosabban forog egy Kusic által tervezett 7 méteres átmérőjű tengelyen. A forgás sebessége tág határok között változtatható.

A legalacsonyabb fordulaton a ház 24 óra alatt tesz meg egyetlen kört, a legnagyobb sebességnél pedig 22 másodperc alatt körbefordul

– magyarázta a forgó otthon működését Kusic.

Az egész projekt hat évébe telt az idős férfinek, de a szívbetegsége miatt egy időre le kellett állnia a munkálatokkal. Azt kérte az orvosoktól, hogy legalább egy évig még élhessen, mert meg kell építenie a nem mindennapi házat, és rajta kívül senki sem tudja befejezni.

Még több furcsa ház az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top